A Tűzfalcsoport friss cikkében világunk egyik legnagyobb spekulánsának, Soros Györgynek a friss tervéről rántja le a leplet. Soros György szerint az EU-nak szüksége lenne egy új típusú adósságpapírra a koronavírus okozta gazdasági problémák kezelésére. Mintha pénzzel, külsőleg, lopakodó, föderális láthatatlan kéz irányítása alatt minden probléma megoldódna. Az ötlet méretét tekintve is óriási, hisz 1500 milliárd euróról beszélünk, ami nagyságrendileg a többéves európai költségvetés másfélszerese, vagy a magyar éves GDP több, mint tízszerese.
Még a pénzügyekben jártas emberek is ritkán találkoznak az úgynevezett örökjáradék fogalmával, de ha mégis, többnyire negatív környezetben. Ahogy a neve is utal rá, a kötvénynek nincs lejárata, tehát tulajdonképpen az adósság az idők végezetéig nyomná a vállunkat. Igaz, feltehetően (?) a tőkét soha nem kell visszafizetni, viszont a kamatokat (0,5%) minden évben el kell utalni. Tulajdonképpen az adósságtól soha nem lehet majd megszabadulni, vagy ha mégis, akkor a kibocsátó számára lényegesen rossz feltételek mellett – jegyzi meg a cikk írója.
Kockázatos játék
Figyelembe véve a jelenlegi kamatkörnyezetet (0,6%–1,3%) és összehasonlítva a megfelelően hosszú kötvényekkel, a javasolt 0,5%-os kupon kedvezőnek tűnik, azonban, mint minden pénzügyi termék esetén, számolni kell a kötvény piaci és kibocsátáskori árának változásaival. Ez az első figyelmeztető jel, hisz az örökjáradék-kötvény az egyik legkockázatosabb pénzügyi termék, mégpedig azért, mert roppant érzékeny a piaci elvárt hozam változására.
A cikk szerzője részletezi, hogy amikor a piaci szereplők befektetések közül választanak, többek között figyelembe veszik a projekt jelenkori értékét és alternatívákat keresnek, amelyekkel legalább ugyanannyi hozamot realizálnának. A Soros-példa alapján az 1500 milliárd névértékű örökjáradék kötvény piaci értéke bármekkora lehet, attól függően, hogy a „végtelen” futamidőre vonatkozó elvárt piaci hozamot (r) 0,1 és 1,5% között hova helyezi a piac.
A blog rávilágít, hogy kibocsátáskor ez óriási kockázat az EU-nak, hisz kedvezőtlen helyzetben a kibocsátásból befolyó összeg a névértéknek akár a fele, akár a többszöröse is lehet. Csak bízni lehet politikai felsővezetőink éleslátásában, hogy tisztán látják ezen jelentős kockázat tényét. Sajnos, kiábrándító tény, hogy mivel az EU-t alkotó 27 tagország gazdasági alapjai jelentősen eltérnek, így a névértéknél lényegesebben kisebb befolyó összeg valószínűsíthető. Viszont a Soros-terv alapján a kamatfizetés állandó 0,5%-os (jelen esetben 7,5 milliárd euró) terhet jelentene a tagországoknak, amit – függetlenül jó és rossz gazdasági környezettől – mindig fizetni kellene. Soros György azon állítása, hogy a kifizetések jelenértéke egyszercsak eléri a nullát, matematikailag lehetetlen (lásd a fenti képletet). Nincs az a kamatszint, amivel a 7,5 milliárdos értéket nulla közelébe lehet vinni. Az viszont igaz, hogy a kamatkiadások jelen értéke csökken a piaci kamatok mozgásával, de ahogy fentebb láttuk, magát a kötvény értékét is jelentősen csökkenti.
Az évenkénti kamatteher a jelenleg is tárgyalás alatt lévő többéves költségvetési keret kb. 3%-át tenné ki, ami megfelel a migrációra és határvédelemre, vagy a védelempolitikára szánt összeg arányával. Figyelembe véve a költségvetés körüli heves vitákat, jogosan felmerülhet az igény, hogy akár ezen költségvetési fejezeteket is meg lehet kurtítani és inkább örökjáradék-kötvénybe fektetni. Természetesen az összképet nézve, ez a megoldás teljesen beleillik a korábban már megismert migránsokat támogató Soros-tervbe, hisz pont azoktól a területektől vonna el forrásokat, amelyek gátolják a tervét és ráadásul most is alulfinanszírozottak.
További figyelmeztető jelek
A cikk szerzője kifejti, kinek az érdekeit szolgálná ez. Az ötlet alapján csakis intézményi befektetők jöhetnének szóba, teljesen kizárva az akár kedvező konstrukcióból a lakosságot. Ugyanakkor több, mint valószínű, hogy nem egyszerre dobnák piacra mind az 1500 milliárd eurónyi összeget, hanem az igényeknek megfelelően. El is érkeztünk a második figyelmeztető jelhez, hisz a hosszú távú szakmai befektetők, nyugdíjalapok vagy biztosítótársaságok nem ülnek ekkora mennyiségű készpénzen, mivel valószínűleg befektették egyes tagországok államkötvényeibe. Tehát nem számolva azzal, hogy új, kihelyezendő pénz jelenik meg a szereplőknél (ami jogosan feltételezhető), ahhoz, hogy az örökjáradék-kötvényből vásárolhassanak a pénzügyi szereplők, el kellene adni az eddig tartott államkötvényeket. Ennek hatására viszont az eladott államkötvények árfolyama jelentősen csökkenne, párhuzamosan emelve azok piaci hozamát, így megdrágítva azon országok (pl. Németország) államadósságának finanszírozását, akik képesek voltak ezt alacsony teher mellett intézni. Harmadik figyelmeztető jel lehet a befektetni készülő intézmények számára, hogy a konstrukcióból adódóan az emelkedő piaci hozamok miatt a lejárat nélküli kötvény értéke folyamatosan a névérték alatt lesz. Így abban az esetben, ha értékesíteni akarnák a kötvényt, nagy és azonnali veszteséget realizálnának. Jelenleg épeszű ember nem akarna még nagyobb kárt okozni és ennyire sérülékeny pozícióba hozni az európai gazdaság pénzügyi szereplőit – világít rá a szerző.
Ahogy a 10 évvel ezelőtti válság idején, ez a lépés az északi-déli, régi-új tagállamok vitáját újra felszítaná, és biztos nagy ellenállásba ütközne. Ráadásul az emelkedő hozamokkal is számolva – hisz a jelenleg megfigyelhető, 0-közeli kamatszint nem tartható fent hosszútávon – még inkább az eddig fegyelmezett költségvetési politikát folytató országok számára is óriási terhet róna. Egy másik kézenfekvő opció, hogy utolsó mentsvárként az Európai Központi Bank is vásárolhatna korlátlanul a kötvényből, ahogy tette korábban. Viszont felmerül a kérdés, hogy ha már pénzt pumpálunk a gazdaságba, akkor az EKB miért nem teszi meg közvetlenül és miért örökjáradék formában akar kamatokat beszedni – kvázi miért nem nyomtatja a pénzt “ingyen”, és közvetlenül segítené a bajba jutott gazdasági szereplőket. Ugyanakkor az ilyen mértékű és gyors pénzpumpálásnak következtében az infláció is meglódulna, amit elsősorban a fogyasztók a magasabb árakon keresztül saját bőrükön éreznének. A sokadik Soros-terv hatására a tagállamok nemhogy kikerülnének az adósságcsapdából, hanem még inkább belesüllyednének a fullasztó pénzügyi terhekkel teli mocsárba.
Tovább gyengítené az Európai Uniót
Mindezek ellenére Brüsszelben az Európai Intézmények folyosóin (is) egyre gyakrabban beszélnek egy olyan helyreállítási alap felállításán, amely hiteleket és vissza nem térítendő támogatásokat is tud nyújtani határozatlan futamidő mellett. Negyedik figyelmeztető jel, illetve kérdőjelek sorozatát veti fel az ötlet, hogy kik lesznek az alap irányítói, ki milyen súllyal fog rendelkezni a döntéshozatal során, ki fog rendelkezni, hogy mely területekre irányul majd a segítség. Örökjáradékról beszélve: az alap, vagy csak a teher lesz örökéletű, minden tagállamra arányosan terhet fog róni? Mi fog történni, ha esetleg újabb tagország hagyja el az EU-t, vagy ha új belépő lesz? Nem beszélve arról, hogy ha megvalósul ezen Soros-terv, egy precedenst jelenthet a már többször emlegetett klímapolitikai törekvések támogatásához is.
Több, mint valószínű, hogy a most megismert Soros-javaslat amellett, hogy tovább gyengítené az Európai Uniót, egy olyan burkolt politikai üzenet is, ami az Európai Egyesült Államok eszméjét akarja megalapozni. Ezért is kell még csirájában is elfojtani minden olyan ötletet, ami nemhogy a föderáció irányába lökné az EU-t, hanem irtózatosan nagy pénzügyi terhet is róna mindenki nyakába.
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS