Az ellenzék egy újra és újra előkerülő témája a magyar munkavállalók, fiatalok ki- és elvándorlása Magyarországról. A probléma természetesen valóságos és rendkívül összetett, de a szélsőliberális csoportok által tematizált téma közbeszédbe vitelével azok célja nem a probléma kezelése, hanem olyan közhangulat kialakítása, amellyel a lehető legtöbb magyar nyugatra vándorlását lehet elérni.
Lassan kigyógyulunk abból a demokratikus elkötelezettségünkből, hogy az ellenzéki politikai szervezetek és az ellenzéki sajtó bizonyos ágenseit a magyar demokrácia részének tekintsük. Kellett ehhez a felismeréshez az a nyugat-európai tapasztalat, hogy például a szélsőséges szalafisták „tolerálása” milyen remek „integrációs cselekményekhez” vezet. (Az „integrációs cselekmény” kifejezés egy javaslat a terrortámadás új elnevezésére.) Itt az ideje ugyanis, hogy ezeknek az embereknek, szervezeteknek, médiumoknak a tevékenységét az általuk vállalt és így nyilvánvalóan szándékolt következmények alapján ítéljük meg. Ahogy mindig is kellett volna.
Amit most az ellenzék és a médiája csinál, az egy kivándoroltatási és egy bevándorlási projekt, egy lakosságcsere előkészítése.
A rendszerváltás utáni időszak közmegegyezése volt, hogy az ország számára nincs harmadik út, a „harmadik utasokat” tették a leghamarabb nevetségessé. Hasonlóan közmegegyezés tárgya volt, hogy velünk a nyugatiak jó szándékúak lesznek és nekik is elemi érdekük, hogy a destabilizálódó keleti térség és maguk között egy stabil, életerős ütközőzónát alakítsanak ki, amely gazdaságilag is prosperál. Ezek a feltételezések naivnak, viccesnek, sőt mi több, röhejesnek bizonyultak pillanatok alatt, de a magyar politikai elit különböző csoportjai a kilencvenes évek végéig nem tudtak még mit kezdeni ezzel a kihívással.
Nyilván azok a legkevésbé, akiket rögtön az első reggel megvásároltak és behálóztak.
Sokuk egyszerre volt korrupt és egyszerre hitte el, hogy a „nyugati út” elszánt harcosa. Egy, a titkosszolgálatoknál a kilencvenes évek elején dolgozó felebarátom mesélte, hogy a vezetőik és a politikusok is egyszerűen hárították azokat a jelzéseiket, amelyekben az ország számára kirívóan káros folyamatokra figyelmeztették őket. Hiába szóltak, hogy új „barátaink” titkosszolgálatai, diplomatái, állami vállalatai összehangoltan vesztegetnek, zsarolnak, elavult és veszélyes technológiákat hoznak ide, csak piacokat vásárolnak, a politikusok nem reagáltak. Jó hangulatú tárgyalásokat akartak a nyugati vezetőkkel, ígéreteket arra, hogy legalább Magyarország határainál megállítják a balkanizálódást, a háborúkat. Csökönyösen hitték – miközben persze volt valahol egy jelentősebb bankbetétjük nehezebb időkre -, hogy ami történik, az nem egy szőnyegbombázás, hanem a normál kapitalizmus és az ahhoz képzelt etikai értékek kialakulását megelőző káosz. Azt hitték, hogy az elkapatott rablók majd abbahagyják a rablást önként, és tisztességes haszonért dolgozó tőkésnek állnak.
Kelet-Európa kirablása gazdasági értelemben, az adott keretek között lehetséges mértékben, az Uniós csatlakozás idejére már teljesen befejeződött.
Új keretek és új elrabolható javak kellettek. Azt, hogy addigra és a csatlakozással is minket raboltak ki a legjobban, azt köszönjük meg az MSZP-SZDSZ kormányoknak és az őket uraló ideológiai jellegű bűnözői csoportoknak. A nyugatiak csak lélegeztetőgépen tartották Magyarországot, miközben tovább fosztogatták, és persze hagyták, hogy a posztkommunista-liberális elit hatalmon maradjon.
2010-re, hitük szerint már nem maradt igazi ellopni való Magyarországon a termőföldön és a munkaerőn kívül. A rideg tények már jelezték, hogy keletről már szinte minden munkaerőtartalékot felszívtak a magországok. Magyarország megtartó ereje azonban az óriási nyomás ellenére is meglepően erősnek bizonyult, a többi kelet-európai országhoz képest mi, magyarok mentünk nyugatra a legkevésbé, ragaszkodtunk az életformánkhoz, a családi, baráti kapcsolatainkhoz, annak ellenére is, hogy egykori elmebeteg miniszterelnökünk kedves szavakkal küldte mindazokat külföldre, akik nem szerették őt és a politikáját eléggé.
Ne tévesszen meg bennünket, hogy a hideg, számító, tudatos embertelenség és a liberalizmus elmebajai, amelyek látszólag a humanitásra épülnek, egyszerre vannak jelen és egyszerre hatnak a nyugati gazdasági és politikai elit liberálisainak fejecskéjében. A nyugati civilizáció – a közép-európaival ellentétben – a kognitív disszonancia feldolgozásában lett a legfejlettebb.
A fiatal muszlim férfiakat a fehér ember kiszorítása érdekében engedik be az országaikba, a magyar munkavállalókra, meg persze minden egyéb közép-európaira azért ácsingóznak, mert valakinek a gazdaságukban a kvalifikált munkákat is el kell végeznie. A németek már nem nagyon akarnak kétkezi, fizikai, sőt, fárasztó kvalifikált munkát sem végezni. A legutóbbi időkig abban a hitben voltak, hogy ezt el is tudják intézni maguknak. De az kiderült, hogy a német munkavállalót (amelyik egyébként demográfiailag is kihalóban van) nem pótolja a török, a második, harmadik generációs sem, amelynek nagy része ugyanúgy nem akar dolgozni, mint a városi deklasszált német, az afrikai és egyéb muszlim pedig meg sem közelíti a török populáció munkakészségeit.
A német gazdaság rövid távú túlélési esélye a közép-európai munkavállaló, akit a lehető legolcsóbban kell elcsalni a hazájából. Pont azért mi vagyunk az elsődleges célpont, mert mi tartottuk meg a legjobban a régióban a fiataljainkat és munkavállalóinkat. A magyar munkavállalónak kellene eltartani a németeket és a muszlimokat addig, amíg a liberális utópia meg nem valósul. Jelen állás szerint örökké.
Erre a projektre szerződtek aztán a liberális média és az ellenzék Magyarországhoz nem kötődő, sőt a magyar államisággal kifejezetten ellenséges csoportjai. Az ellenzéki pártok és az ellenzéki média kifejezetten azt akarják, hogy Magyarország kiürüljön. Az, hogy az ő szavazóik mennek el inkább, sőt még inkább és főleg azok nem jönnek vissza, az nem érdekli őket. Legfeljebb azt remélik, hogy az unokák nélkül maradó nagyszülők megsértődnek az Orbánra és majd rájuk szavaznak legközelebb. Ráadásul tényleg azt is gondolják, hogy eltűnni egy nyugati nagyváros alsó-középosztályában, egy migránsnegyedben, az jobb, mint itthon élni. Az azért már megvan nekik, hogy akiknek nincs otthona, hazája, családja, annak általában gyereke sincsen. De szerintük tulajdonképpen nem is kell gyerek, mert a gyermek korlátozza az ember szabadságát.
A liberalizmus egy összefüggő eszmerendszer, illetve pontosabban tünetrendszer. Kognitív disszonanciák tömegét igényli egyszerre. Aztán néhány jó svédasztalos rendezvénnyel és ösztöndíjjal ugyanúgy rá lehet állítani ezeket az embereket erre is, mint a genderre vagy bármire, ami árt. Akik nyugatról pénzelik és azzal etetik őket, hogy tényezők, pontosan ugyanilyen elmebetegek, ugyanennyire gátlástalanok és hasonlóan öngyilkos hajlamúak. Csak korábban kezdték az elhülyülést és sokkal több pénzük van. És nem smucigok, hajlandók költeni rá, hogy másoknak is rossz legyen.
Fotó: MTI/EPA/Jan Hetfleisch
Facebook
Twitter
YouTube
RSS