Törvénymódosítással vetne véget a magyarországi börtönbiznisznek az igazságügyi miniszter. Varga Judit a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta, hogy az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozás akár már februárban a parlament elé kerülhet. A tárca vezetője úgy vélte, újra kell gondolni az egész rendszert, és elsősorban a sértettek érdekét kell előtérbe helyezni.
Az igazságügyi miniszter szerint a jogászkodásnak vége, minden jogi érvet elmondtak szóban és írásban egyaránt ebben a témában.
Az Európai Unió tanácsában zajlik egy meghallgatás, amelynek a megalapozottságával és a jogosságával kapcsolatban most már kétségeink vannak
– hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az Európai Parlament frusztrált, baloldali többsége nem tud nyugodni, és gyakorlatilag már a saját jogszabályait is megsérti; a 7-es cikkelyes eljárást próbálják egy végtelen történetté gyúrni Magyarország és Lengyelország esetében egyaránt.
Velkovics Vilmos kitért arra is, hogy több ezer börtönper van folyamatban Magyarország ellen, tízmilliárdos nagyságrendű kártérítést kellett kifizetni az elítélteknek. Orbán Viktor miniszterelnök is hosszan, markánsan beszélt ezekről a perekről évnyitó sajtótájékoztatóján. Varga Judit elmondta, hogy sérti az emberek igazságérzetét, hogy egyfajta börtönbiznisz alakult ki.
A jövőben felül kell vizsgálni azt, hogy az elítéltek milyen alapon nyújtanak be kártérítési kérelmeket az államhoz
– emelte ki a miniszter. A tárca vezetője úgy vélte, újra kell gondolni az egész rendszert, és elsősorban a sértettek érdekét kell előtérbe helyezni. Az ezzel kapcsolatos jogszabályváltozás akár már februárban a Parlament elé kerülhet.
A beszélgetés során érintették még a szegedi Szeviép-ügyet is, amelyben összeférhetetlenség és jogsértés gyanúja merült fel a felmentő ítéletet hozó bíráknál, akik ellen rövidesen eljárás indulhat.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS