Hazatérhetett vasárnap az a 122 ember, akiket az új típusú koronavírus okozta fertőzés veszélye miatt karanténba helyeztek Németországban két hete, miután megérkeztek a járvány gócpontjából, a kínai Vuhanból. A Rajna-vidék-Pfalz tartományban fekvő Germersheim melletti légitámaszponton egy laktanyában elhelyezett csoport valamennyi tagja megfelelt a hazabocsátás feltételeinek, a többször megismételt vizsgálatok alapján a kórokozó nincs jelen szervezetükben – közölték illetékesek.
A német légierő (Luftwaffe) egy 124 tagú csoportot – 100 német, 22 kínai, 1-1 amerikai és román állampolgárt – szállított el Vuhanból február elején. Két embernél pozitív volt a koronavírus-teszt, őket kórházban helyezték el.
A többiek egészségesek maradtak és átvészelték a karantént, de unatkoztak a kaszárnyában. A végén már “miden egyes fűszálat külön-külön ismertünk” az épület körüli ligetben
– nyilatkozott egyikük német hírportálok beszámolói szerint.
A két Vuhanból érkezett 2 fertőzöttel együtt Németországban 16 embernél mutatták ki az új koronavírust.
A Vuhanból érkezetteken kívül valamennyien Bajorországban fertőzödtek meg. Mind a 14 bajorországi eset kapcsolatban áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. A fertőzöttek a cég munkatársai vagy ott dolgozók hozzátartozói. Az első fertőzés egy továbbképzésen történt január 21-én a vállalat székhelyén, a München melletti Stockdorfban. A tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.
A Bajorországban ápolt 14 fertőzött közül időközben többet gyógyultnak nyilvánítottak és hazabocsátottak. Az elsőt szerdán, többeket pedig a hétvégén. Pontos számot nem közölt a tartományi egészségügyi minisztérium.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 70 ezret, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1600-at. Kínán kívül legkevesebb 240-en betegedtek meg.
MTI; Fotó: MTI/EPA/Vu Hong
Facebook
Twitter
YouTube
RSS