Három szír illegális bevándorlót raboltak ki Mórahalom külterületén. A sértetteket botokkal és sokkolóval ártalmatlanná tették majd elvették értékeiket. Szeged körzetében több hasonló eset is előfordult.
A police.hu információi szerint a mórahalmi F. Attila és a P. Vanda Mórahalom külterületén megegyezett három szír illegális bevándorlóval, hogy Budapestre viszik őket. A budapesti V. Jánossal autóba ültették őket, majd egy lakatlan tanyához mentek, ahol botokkal és sokkolóval bántalmazták a sértetteket. Elvették tőlük a náluk lévő készpénzt, mobiltelefonokat és karórákat.
A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya másnap elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Attilát és P. Vandát, akik előzetes letartóztatását a nyomozási bíró elrendelte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a fővárosban elfogták V. Jánost, akit Szegedre szállítottak. A rendőrök kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A három gyanúsított ellen a további eljárást csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le.
Elfogták a szegedi rendőrök K. Jánost is, aki a megalapozott gyanú szerint részt vett egy szír bevándorló sérelmére elkövetett csoportos rablásban. A rendőrök kihallgatását követően őt is őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Forrás: police.hu
zazibencs
2015-08-14 at 19:53
Kedves Kaktusz!
Anti Kommunista! Csak nem választotta el a szavakat egymástól! 🙂
hungaricum
2015-08-14 at 00:16
Hogy vehette fel a kis drága Angela Merkel családnevét is? Netán örökbefogadta?
Sajnos én éppen vacsora után vagyok és forog a gyomrom. Őseink évezredes harca szülőföldünkért, kultúránkért, gyermekeinkért hirtelen értelmetlennnek és okafogyottnak tűnik. Sírhatnékom van.
Gullwing
2015-08-13 at 20:25
Miből gondolod hogy keresztények?!
Tetteik, mentalitásuk alapján ballibsik: hazudtak, loptak csaltak. Tisztára mint ti.
Kaktusz
2015-08-13 at 11:46
no lám ezek szerint valóban nem nincstelenek, ha volt mit elvenni tőlük. Én még vissza is zavartam volna őket Szerbiába…
khm
2015-08-13 at 14:04
A testvéreik rabolták ki ezeket. Akik már 500 éve itt laknak. 🙂