Nem szabad félistennek kikiáltani Marco Rossit azért, mert megvertük Görögországot. Azt viszont látni kell, hogy világos, betartható, teljesíthető elképzelése van a magyar válogatottról. Az olasz kapitány nem ígér szép játékot, de küzdést, munkát, harcos nemzeti csapatot igen. Ha összerakja a válogatottat, akkor talán nem lesz elérhetetlen az Európa-bajnokság sem.
A győzelmek után kell igazán visszafogottnak maradni – ha valamit megtanultunk a magyar válogatott történetéből, akkor az ez. A Marco Rossi vezette nemzeti csapat kedden felnőtt a feladathoz, helyenként jól, és végig taktikusan, koncentráltan futballozva legyőzte a görög csapatot. Egy papíron erősebb ellenfelet. A legnagyobb hiba az lenne, ha azt hinnénk, hogy most minden szép és napos, ha megint átesnénk a ló túlsó oldalára. Összességében semmi sem változott: továbbra is bántóan kevés a nemzetközi szinten is jegyzett játékosunk, de legalább van egy olyan kapitányunk, akinek van elképzelése, akiben ég az a tűz, hit és elhivatottság, ami a fejlődéshez kell.
Látnunk kell persze a hibákat is. Bár összességében működött a Rossi-féle letámadás, és a hosszabb-rövidebb időre felpörgetett támadójáték, Görögország könnyen több gólt is szerezhetett volna az első félidőben.
Elsősorban a levegőben voltunk gyámoltalanok, alig nyertünk meg fejpárbajt hátul, és ez elég vészjósló a jövőt tekintve. Sokszor Rossi szerint is túlságosan beszorultunk, a szövetségi kapitány szerint ezen kellene leginkább változtatnunk.
„Egész pontosan arra gondolok, hogy a védelmi vonalunk most még eléggé mélyen volt, ezt szeretném, hogy előrébb hozzuk.
Emellett azt is szeretném, hogy agresszívebbek legyünk labdaszerzésben és az ellenfél kapujához közelebb próbáljunk labdát szerezni. Ezekhez azonban időre van szükség, és megfelelő önbizalomra.
Ezeken fogunk dolgozni a következő összetartás alatt, az önbizalmunknak ráadásul jót tesz a keddi győzelem is” – mondta az MLSZ-nek.
Csapategység, küzdés, teljesíthető stratégia
Jó volt látni azt a csapat- és küzdőszellemet, amelyet utoljára a Dárdai Pál- és Bernd Storck-féle válogatottaknál láttunk. Amely egy nemzeti csapatnál alap kellene, hogy legyen, de mégsem az. Ezúttal viszont mindenki odatette magát, bár a görögök a mieink szabálytalanságai után hepciáskodtak és emberkedni próbáltak, örülhettünk Szalai Ádám kemény belépőinek, vagy annak, ahogyan a fiatal Sallai Roland ellökte az elé beállt ellenfelet. Egy finoman szólva is limitált tudású csapatnak szüksége van ezekre az eszközökre. Nem véletlenül panaszkodott a görögök német kapitánya játékosai motiválatlanságára, a talán túlzottan is magabiztos görögök visszafogottsága, patópál futballja főleg a mieink lelkes játéka mellett vált feltűnővé.
Ha valaki érettebben szemléli a futballt, a sportot, az életet, akkor beláthatja: ha kitesszünk a lelkünket a pályára, az asztalra, a medencébe, akkor az esetleges vereségek is sokkal kevésbé keserűek.
„A győzelem iránti vágyuk, küzdeni akarásuk megkérdőjelezhetetlen – mondta játékosairól Rossi. – A szurkolók pedig olyan csapatot szeretnének látni, amely harcol és sosem adja fel.
Jelen pillanatban éppen ezt tudom biztosra ígérni a szurkolóinknak, hogy mindig küzdeni fogunk és sosem adjuk fel.
Egy magyar menedzserirodának köszönhettük Leekenst
Ez az a küzdőszellem, csapategység, világos taktika, amit nem láttunk a Georges Leekens irányította csapatnál. És ha már a belga szakembert említjük. Szerdai cikkünkben már megírtuk, hogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerint is nagy hiba volt őt Magyarországra hozni. Elvesztegettünk közel egy évet. Cikkünkben arra kerestük a választ, vajon meglesz-e a felelős is, aki beajánlotta, aki súgott Csányi Sándornak.
Az Origo szerdán megírta, hogy Leekenst az őt (is) képviselő Békeffy Football Consulting menedzserirodának köszönhetjük.
A belgáról a honlapjukon az Origo szerint ezt írják: „Georges Leekens a belga, a tunéziai és az algériai válogatott vezetőedzője volt és a magyar válogatottat is vezette. Számos nagy klubnál töltött be hasonló szerepet, mint a RSC Anderlecht, Club de Brugge, KV Mechelen, Charleroi SV…”.
Leekensről beajánlói korábban a Nemzeti Sportnak ezt mondták: „Karizmatikus férfi, különleges egyéniség és rendkívül felkészült szakember, röviden így jellemezhetném őt. […]
Hihetetlen bizonyítási vágy dolgozik benne, és ezt talán furcsa elmondani egy hatvannyolc esztendős szakemberrel kapcsolatban.
Pedig így van. Az elmúlt egy hétben rengeteget beszélgettünk, és többször is elmesélte, hogy milyen felkavaró élmény volt neki a több tízezer magyar szurkolót látni Franciaországban az Európa-bajnokságon. Azt mondta, megdöbbentette, lenyűgözte a magyarok látványa és szurkolása.
És most, hiszik vagy sem, ebből is merít erőt a munkához, a jövőhöz.
Látta, tudja, mit jelent ebben az országban a futball, az emberek rajongásig szeretik ezt a gyönyörű játékot. Ilyen helyen érdemes dolgozni és alkotni…”
Szövegnek mindenesetre jó volt.
Utólag visszatekintve már ez az és most, hiszik vagy sem is csak igazi átlátszó, edzőügynök megjegyzés, a velejéig hamisan cseng. Az is volt: Leekens egyáltalán nem tette oda magát a csapatért, és ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha az emberi, őszinte Rossi mellé helyezzük.
Sárdobálás helyett viszont lépjünk inkább tovább Leekensen, és támogassuk az olasz edzőt abban, hogy tovább építse küzdő, kedvelhető válogatottját (Egervári Sándor válogatottjának nem hozott szerencsét a szerethető jelző). A cél 2020, az Európa-bajnokság. Nehéz lesz, de nem lehetetlen, hiszen huszonnégy válogatott kijuthat. Csak türelem kell, sok türelem, hogy egy esetleges vereség után se követeljük rögtön a fejét.
Forrás: MSZL.hu/Origo.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS