Alapjövedelmet! – mantrázzák a különböző ellenzéki pártok, hiszen időről-időre visszatér ez a kommunizmussal egyidős baloldali ötlet, ami ugyanannyira életképes, akár az “anya-ideológia”. A Momentum által javasolt, fejenként százezres alapjövedelem a 13 000 milliárdos magyar költségvetési bevétel 92 százalékának megfelelő összeg kiosztását jelentené. Ez gyakorlatilag összeomlasztaná a magyar gazdaságot. Margaret Thatcher úgy fogalmazta meg a problémát, hogy „a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”. Vendégszerzőnk, Ecsenyi Áron írása az alapjövedelemről.
ECSENYI ÁRON AZ LA75 ELNÖKE
Vírusszerűen terjed egy újabb közgazdász-politikai roham – itthon rendre érintve Pogátsa Zoltánt, illetve a PM, az LMP, a DK, a Jobbik, az MSZP és a Momentum vezéralakjait –, aminek állomásai a minimálbér-emelés, a munkanélküli járandóság kiterjesztése, a hatósági árak és persze az egészet megkoronázó alapjövedelem. Ez utóbbin már a spanyol gazdasági miniszter, Nadia Calviño is töri a fejét.
Na de mi is ez az alapjövedelem?
Körülbelül a kommunizmussal egyidős baloldali ideológia, annyi különbséggel, hogy csak részben akar leszámolni a magántulajdonnal. Egy olyan kényszerítésre épülő modell, ahol a keresettel rendelkezők fixen eltartják a keresettel nem rendelkezőket. Bár a modell képviselői feltételezik, hogy bevezetése esetén nem akar majd mindenki a keresettel nem rendelkező eltartottak csoportjába kerülni, mégis, mikor Finnországban egy társadalom-kísérletben két éven keresztül vizsgálták a hatását – ahol havi 560 euró került így munkanélküliek asztalára –, azt találták, hogy annak ellenére sem segítette a munkába állást, hogy az nem járt az alapjövedelmük elvesztésével.
A Momentum – egyenesen Cseh Katalin EP-képviselő – által javasolt havi 100 000 forintos alapjövedelem ettől nagyságrendekkel durvább. A teljes 13 000 milliárdos magyar költségvetési bevétel 92%-ának megfelelő összeg kiosztását jelentené. Megkockáztatom, hogy ez nemcsak azt hozná, hogy az állam innentől nem építhet stadionokat. Sőt, a programjuk alapján nagyon távol áll tőlük az az általam is képviselt libertarizmus, ami az állami kiadások drasztikus csökkentését hirdeti, ezért rendkívül nehéz is értelmezni ezt a javaslatot.
Oké, rendben, tehát az alapjövedelem olyan blöffnek tűnik, mint a Kétfarkú Kutya Párt „Örök élet, ingyen sör!” ígérete. De nem csupán ártalmatlan politikai groteszkről van szó. Hogyha a minimálbér emelés hatására nem szűnne meg még több munkahely, hogyha a munkanélküli járandóság emelése nem nyújtaná el a munkába állást és nem gerjesztene inflációt, hogyha a forgalmazók a hatósági árak miatti veszteség dacára mégsem döntenének úgy, hogy nem belföldön értékesítik a termékeiket, akkor mondhatnánk, hogy ártalmatlan az újabb „megmondjuk a piacnak, hogyan tessék működni” javaslat.
Más pénzéből könnyű osztogatni
Itt tehát mélyebbre kell ásni. Margaret Thatcher úgy fogalmazta meg a problémát, hogy „a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből”. Más szóval: mikor a mások zsebében turkáló javaslatok napvilágot látnak, nem annyi történik, hogy egyszerűen elvesznek és adnak, hanem egyúttal valamilyen fenntarthatatlan folyamatra is ösztönzik a társadalmat.
Németországban, Olaszországban, Franciaországban, de még az Egyesült Államokban is pénzosztásba kezdtek az ügyfeleiket vesztett egyéni vállalkozók és a munkájukat vesztett emberek javára. Ennek mértéke Franciaországban és Amerikában átszámítva kb. 550 000 forint per fő.
Ha az a kérdés, hogy ez a pénz mennyire fogja ösztönözni a francia és amerikai polgárokat arra, hogy a megnövekedett online forgalom, egészségügyi szolgáltatások és ételszállítás iránti keresletet kiszolgálják, akkor a válasz a finn tapasztalat alapján az, hogy semennyire.
A célja azonban nem is ez, hanem, hogy a pánik és a kijárási korlátozások ideje alatt épp annyi adósságot halmozzon fel az állam, amennyiből a jelenlegi termelési folyamatokat fenntarthatja a rászorulók érdekében.
Pánikreakciók
Mivel a juttatás egyszeri, így várhatóan nem lesz olyan piacdepriváló következménye, mint a rendszeres összegben érkező alapjövedelemnek. Ugyanakkor félő, hogy az egyszeri eset hatásain felbuzdulva, egyes országokban – mint például Spanyolország – tényleg rálépnek a csúszós lejtőre.
Cass R. Sustein a Bloomberg hasábjain arra hívja fel a figyelmet, hogy a válság miatti pánikreakciók balul is visszaüthetnek. Példának hozza, hogy évente több tízezer amerikai hal meg karambolban, de mégsem tiltjuk be a gépjárműveket. Ugyancsak évente ötezer amerikai veszti életét munkahelyi balesetben, de az építkezéseket sem szabotálja az állam. Nem lehetséges ugyanis szabályokat hozni úgy, hogy egyúttal valamilyen lehetőségről lemondanánk.
Amikor a Bush-adminisztráció államosította a légi közlekedés biztonsági rendszerét – még 9/11 után –, az lett az eredménye, hogy késések halmozódtak késésekre, a megalázás pedig a repülés természetes velejárójává vált.
Nem vált be az egyik? Jöjjön a másik
Mivel se a hatósági árak, se a minimálbéremelés, se a munkanélküli járandóság, se az alapjövedelem nem számol azokkal a lehetőségekkel, amelyekről a bevezetésük lemondana, inkább ahhoz hasonlítanak, mint amikor kitör a vihar, és valaki felkiált: „Na most aztán tényleg gyújtsuk magunkra a házat!”
Kétségeink ne legyenek: hogyha elhúzódik a vendéglátóipar leállása, újabb és újabb ilyen állami intervenciók lesznek Európa-szerte. Sőt, saját magukat fogják gerjeszteni.
Nem vált be az egyik? Jöjjön a másik! A kérdés az, hogy vajon tanulunk-e a múltból és képesek vagyunk-e felnőni a válságkezelés feladatához, vagy olyan szinten fogjuk súlyosbítani, amire még a koronavírus sem képes.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS