Szakításuk miatt napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában egy menetrend szerinti járaton dolgozó buszsofőrt annak volt partnere egy zalai városban – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Pirger Csaba elmondta: a petrikeresztúri nő és az autóbusz-vezetőként dolgozó sértett 2020 októberét megelőzően intim kapcsolatban álltak egymással, amelynek a férfi vetett véget. A vádlott emiatt egy alkalommal a férfit buszvezetés közben arcon ütötte, ami után a Zalaegerszegi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a nőt.
Ezek után a vádlott nemcsak a szakítás, hanem a pénzbüntetés miatt is neheztelt a férfira, akit hónapokon át napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában azon a buszjáraton, amelyen a férfi közlekedett. A nő sokszor provokálta, szidalmazta volt partnerét és annak feleségét is sértegette az utasok előtt, de volt, hogy megdobálta a buszt, vagy a jármű ajtajába állva akadályozta az elindulását. Számtalan esetben tett alaptalan bejelentéseket, panaszokat a sértett munkáltatójánál azért, hogy ezzel is kellemetlenséget okozzon neki. A nő viselkedése miatt a közlekedési cég a férfi autóbuszon “zavarelhárító munkatársakat” volt kénytelen alkalmazni a buszjárat zavartalan közlekedése és a sofőr nyugalma érdekében.
A szóvivő hozzátette: a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a nő ellen zaklatás vétsége miatt emelt most vádat.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS