A Párbeszéd Magyarországért Párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak – állapította meg a kedden publikált jelentéséről szóló közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ugyanakkor a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el, így a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
A Párbeszéd Magyarországért Párt 2017-2018-ban a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki gazdálkodásának szabályozási környezetét, azonban gazdálkodása során nem tartotta be a jogszabályokat. A párt a közzétett pénzügyi kimutatásait nem szabályszerűen készítette el. Az Állami Számvevőszék jelentésében kiemelte, hogy a 2013-ban létrejött Párbeszéd 2017-ben 106,7 millió, 2018-ban pedig 90 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.
A közlemény szerint a Párbeszéd Magyarországért Párt 2017-2018-ra vonatkozóan a jogszabályi előírások szerint kialakította a gazdálkodására vonatkozó számviteli kereteket és belső szabályozásait. Ugyanakkor a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el, így a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
A párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak – írták. A közlemény szerint 2017-2018-ban a teljesítések igazolása nélkül történt kifizetések miatt nem igazolt továbbá, hogy a párt a rendelkezésére álló forrásokat a feladatellátásaira fordította. Jelezték: a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ négy javaslatot tett. A párt társelnöke a jelentéstervezetre adott észrevételében – elismerve az ÁSZ által megállapított, feltárt hibákat – közölte, intézkedik a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása, illetve jövőbeli elkerülése érdekében.
Forrás: MTI; Kép:Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS