Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a nemzet színészének – közölte honlapján a Nemzeti Színház pénteken.
Őszintén meglepett és nagyon jól esett a kollégáim döntése. Köszönöm mindenkinek!
– mondta az MTI-nek a művész. A színház közleménye szerint Kulka Jánost a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg a nemzet színészei.
A magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése, a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg a Nemzet Színésze címet az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak. A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre.
A nemzet színészének most megválasztott Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a pécsi Nemzeti Színházban, 1985-től a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd 1993-tól a budapesti Radnóti Miklós Színházban játszott. 2003-tól tíz évig az új Nemzeti Színház, 2013 és 2018 között a budapesti Katona József Színház tagja.
Számos emlékezetes színházi alakítás és filmszerep fűződik nevéhez. Emlékezetes Shakespeare-alakítások (Hamlet, III. Richárd, Lear, Jago) mellett kiemelkedő volt a Csárdáskirálynőben, A kripliben, A kaukázusi krétakörben, az Éjjeli menedékhelyben, a Chicagóban vagy például a Valahol Európában című darabban, A nép ellenségében, valamint a Faustban. 1987–1999 között ő játszotta a Magyar Televízió Szomszédok című teleregényének mentőorvosát, 2004-től 2010-ig állandó szereplője volt az Életképek című teleregénynek.
1989-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1996-ban érdemes művész, 2003-ban kiváló művész lett. A Magyar Rádió zenei elismerését, az eMeRTon-díjat 1994-ben vette át. 2005-ben Gábor Miklós-díjat kapott. 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú, minden helyzetben hiteles, a humanista értékrendet közvetítő művészetéért, méltán népszerű szerepformálásáért. 2007-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2009-ben Páger Antal-díjat vehetett át. 2014-ben Los Angelesben a Magyar Filmfesztiválon a legjobb dráma főszereplőjének járó kitüntetést kapta A berni követért. A Félvilág című filmben nyújtott alakításáért 2016-ban megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Magyar Filmdíjat. 2019-ben Hazám-díjjal tüntették ki. 2022-ben Magyar Mozgókép-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában (A játszma).
2016 áprilisában stroke-kal kórházba került, ahol életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta. Az ezt követő súlyos afáziából (beszédzavaros állapot) hosszú rehabilitációval épült fel. 2022 októberében új lemeze jelent meg Pálmaszív címmel.
A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, beltöltötte 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. A Nemzet Színésze címet a választást követően újra tizenketten viselik: Kulka János mellett Király Levente, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Cserhalmi György, Szacsvay László, Almási Éva, Jordán Tamás, Lehoczky Zsuzsa, Udvaros Dorottya, Pogány Judit és Csikos Sándor.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Gyűjtemény/Keleti Éva
vidar
2024-05-04 at 13:52
Miért is nem vagyok meglepve …
egon samu
2024-05-04 at 13:39
Kulkát választották, pedig Poloska mennyire pedálozott…
aladin
2024-05-04 at 10:03
Hát ez a Kulka még él, már azt mondták hogy halálán van, érdekes? Hát akkor megmenekült?
füredi46
2024-05-04 at 10:02
A ballibsiknek jó választás! S a nemzet színészei gyülekezet ma már csak azokból áll. Naná, hogy az elvi társukat választják maguk közé. Csak két példa a több esélyes művész közül: a Kulkánál lényegesen nagyobb művészi életművet maga mögött tudó, 86 éves Koncz Gábor vagy Huszti Péter meg elmehetnek a búsba… Ezeknek a zs… és libsi Kulka kellett. Aki a nemzet kifejezést ki nem ejtené a száján, neki a kedves szava a kozmopolita, meg a másság.
Ja és Gálvölgyi Jánost emlegetni a nemzet színésze címmel összefüggésben – maga a vicc, no meg szégyen. De még megérhetjük, hogy ez a libsi bagázs őt is beválasztja. A kultúrát, de különösen a színészvilágot mindig is a balosok, s főleg a libsik uralták.
Zolee
2024-05-04 at 07:11
Nagyon jó választás,gratulálok a művész úrnak!
Amarna
2024-05-04 at 06:44
..mémé
mer agyvérzése vót se járni se beszélni nem tud..szegény…
… mer kommunista “színész”
..na azé
aladin
2024-05-04 at 06:39
Kulka és Gálvölgyi ezek nekem nem szinészek, propaganda elöadok zsidó létükre mindég a kormányt szapulták.
Sün Balázs
2024-05-04 at 01:25
Ezek mind ilyenek! Folyamatosan ugatnak a kormány ellen, miközben nagyon is jól érzik magukat, ahogy az állami csöcsön lógnak az adófizetők pénzéből. (Teljesen olyanok, mint Magyar Péter.)
Sün Balázs
2024-05-04 at 01:21
Lassan az összes nemzet(?) színésze baloldali érzelmű. Ezek mindig saját köreikből választanak új delikvenst! Ez már így elég unalmas, és még ezek beszélnek kirekesztésről. És micsoda nagy a pofájuk! Mintha nem lenne a jobboldalon is kiemelkedő színészi tehetség.
Nahát
2024-05-03 at 23:04
Elírtam Tordy Géza nevét. Bocsánatot kérek Tőle, és Isten nyugosztalja.
Budai11
2024-05-03 at 22:39
Mivel ők maguk döntik el, hogy ki kerüljön be új tagnak, szép lassan a libsik leuralják ezt a testületet is. Ne legyen igazam!
zatyi József
2024-05-03 at 22:18
Ennyire rosszul van?
Mekkelek
2024-05-03 at 20:30
Na végre, ez a buzy aberrált kakukk antimagyar lett a NEMZET színésze. A sok komcsi mellett otthonosan érezheti magát. Ez ám a fidesz diktatúra.
dr.N.L.
2024-05-03 at 20:19
Nahát,
Tordy Géza így irjuk helyesen.
Egyébként miden sora igaz.
MISZTOTFALUSI
2024-05-03 at 19:31
MELYIK NEMZET SZÍNÉSZE???
MERT A MAGYAR NEMZETÉ NEM LEHET, MINTHOGY NEM MAGYAR!!!
Ferenc mikor lesz már fegyenc?!
2024-05-03 at 18:30
De melyik nemzeté?…
füredi46
2024-05-03 at 18:19
Nemzet, nemzeti…? Ugyan már! Csak ne hogy kikérje magának. Kozmopolita, liberális, másság – ezek az ő kedves szavai.
Nahát
2024-05-03 at 18:18
Torday Géza helyére ezt a harmadik vonalbeli tehetségtelen színészt! Annak idején láttam a Teleregényben, természetellenesen mondta fel mindig Magenheim doktor szerepét, egyszerűen élvezhetetlen volt a műsor. Kulka soha nem volt színpadra való. Nézem a névsort, és szomorkodom. Három színészóriást látok a listán: Szacsvay, Almásy és Bodrogi. Király Leventét és Csikos Sándort nem ismerem, tőlük elnézést kérek. Pogány Judit, Molnár Piroska és Udvaros Dorottya?! Csak azért, mert politikailag jól feküdtek, és ezért a liberálisok alatt sok szerephez jutottak? Nagyon felhígult a nemzet színésze társulat. Lehet mondani, hogy a liberálisok átvették az uralmat, és egymásnak osztogatják a címet. Ezek, akik mindig a Magyarországot aktuálisan megszálló nagyhatalom kollaboránsai voltak. Sajnálom.
füredi46
2024-05-03 at 18:14
Gondolom olvasták a cikk végén a nemzet színészeinek névsorát: bődületes ballibsi bagázs! Jó néhányan SZDSZ-es gyökerekkel.
Naná, hogy az elvi társukat (Kulkát) választották maguk közé. Akit a Gyurcsány-kormány terjesztett fel 2006-ban Kossuth-díjra, s akinek a Demszky nevezetű főpolgármester (a főváros szégyene) adott 2007-ben Pro Urbe Budapest díjat.
Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Mag ÉVa
2024-05-03 at 18:14
idegenszivü hogy lehet a nemzet szinésze …? hiszen az ilyen nem a nemzet része , mert megtagadta saját maga.
igen sok arra érdemesebbek kimaradtak. véletlenül.
khm
2024-05-03 at 18:10
kulajános nem érdemli meg a Nemzet Színésze kitüntetést. Ugyanis teljesen nemzetközi.
füredi46
2024-05-03 at 18:01
Majdnem azt írtam, hogy felháborító és megdöbbentő, de aztán… Hát, végtére is logikus: kebelbelit választottak! Hiszen a nemzet színészeinek döntő többsége ballibsi! Így aztán, hogyan is választanák maguk közé a 86 éves és komoly életművet maga mögött tudó Koncz Gábort (régóta megérdemelné, s talán már bántja is), avagy valaki más, arra érdemes művészt. De nem, nekik az SZDSZ-hívő, s a nemzet kifejezést talán nem is ismerő Kulka kell!
Ungarn über alles !
2024-05-03 at 18:00
a kiérdemesültek közül aki eddig távol tudta tartani magát ettől a buzeráns nemzetgyalázótól, az a hátralévő időben már türtőztesse magát
…ha igen szerényen ilyet kérhetek
Piroska
2024-05-03 at 17:59
A rossz választás, de még mindig jobb, mint a Gálvölgyi.
Lacus
2024-05-03 at 17:57
Semmi bajom azzal, hogy langyi is kiválasztott is sőt még szerettem is mint színészt már bocsi a valóságért, valójában papírforma szerint is ott a helye a kiválasztottak között. Hogy a gyökértelen, hazánk ellen áskálódó libsik táborát erősíti a keresztény magyarság helyett, no az természetes sajnos ebben a műfajban.
Talpra magyar!
2024-05-03 at 17:25
Kulka Jánost pedig parazita élősködőnemzetárulóként dumált állandóan Magyarország ellen. Na neki van a pofáján olyan vastag bőr hogy nem takarodott el ebből az országból.