Art Market 2014: Keletről középre EXKLUZÍV FOTÓGALÉRIA
SZILÁGYI ANDRÁS- Nullahategy
Fel sem ocsúdhattunk a Design Hét programjai okozta élményekből, és az iparművészek seregszemléjét máris a képzősök nagy ünnepe, az Art Market követte. Exkluzív fotógaléria!
A négy napba sűrítve számtalan programon, beszélgetésen, könyvbemutatón vehettünk részt, így például Szurcsik József képei mellett a frissen megjelent kismonográfiája is kapható volt csütörtökön, amelyet maga a művész dedikált. A pénteki nap programjai az idei rendezvény díszvendége Németország, azon túl is Berlin köré szerveződtek. A rendszerváltás idén 25 éves évfordulója kapcsán a magyar-német kapcsolatok kerültek előtérbe, amelyek a művészet területén is mély gyökerűek.
Berlinben újraéled a magyar kolónia
A magyar és német képzőművészet kapcsolatai régi időkre tekintenek vissza. Mivel azonban az útvonalak korábban Bécsen keresztül futottak, hazánk elsősorban München művészeti életével volt szoros kapcsolatban. A bajor – porosz különbségek miatt ez a tény a magyar művészeti ízlésre, orientációra is rányomta a bélyegét évszázadokon át. Berlin- különös mód – messze volt a magyar kultúrától, s talán csak a huszadik század elején vált egyáltalán láthatóvá a magyar képzőművészet térképén. A Goldene Zwanziger időszakában már számos magyar filmes, magyar fotós, magyar képzőművész dolgozott Berlinben, ezt a kis kolóniát azonban teljesen elsöpörte a második világháború. A megszállási zónák szabdalta, szétszakított város 25 évvel ezelőttig el is veszítette kulturális jelentőségét. Negyed század távolságából nézve azonban inkább mondhatjuk azt, hogy a történelem révén a Város új aspektusokkal gazdagodott: a földdel egyenlővé tett egykori birodalmi metropolisz romjain a Hidegháború frontjai húzódtak keresztül, és a hírhedt Fal két oldalán két társadalmi rend eltérő eszméi szerint épült újjá a város két fele.
Berlinben ez a hihetetlennek tűnő kontraszt 1990-ben vált láthatóvá, amikor a korábbi, 1961-ben, egy éjszaka alatt felépített berlini falnak futó egykori zsákutcák váltak újra egységessé, és alig pár méter távolságra meredt egymástól ha úgy tetszik Las Vegas és Dunaújváros. Ez lett Berlin „szkillje” a szoci lepukkanás, a kapitalista nagyzolás, panelok és felhőkarcolók, romos templomok és égbetörő plázák, modern és késő modern utópiák szövetébe ékelődő történelmi bélyegek heterogén szövete. Azt hiszem ezzel le is írtuk a „posztmodern” definícióját, ami Berlinben az egész várost belengi, megspékelve azzal, hogy Közép-Európa legnagyobb, immár újfent milliós metropoliszaként a térség megannyi nemzetisége számára jelent első, vagy épp végső állomást.
Berlinben újra ott van a magyar kolónia, akárcsak a húszas években, de most már másik művészeti közegbe illeszkednek az idén a budapesti Art Marketre berlini galériások révén hazalátogató magyar alkotók. Ők már török, román, orosz, egykori jugoszláv, lengyel, baltikumi kollégáikkal osztoznak a berlini galériák társbérletein, és alkotnak egy egészen egyedi, mégis közép európai művészeti közeget, ami minden furcsasága, szétszórtsága ellenére is jóval ismerősebb és otthonosabb számunkra, mint akár a párizsi, akár a londoni szcéna.
