A kézirat iszkolása, azaz soha nem látott, kávéillatú irodalmi dokumentumok
Ahogy a kockacukor a kávéban, úgy oldódtak fel a kávéházi mítoszok a kultúránkban. Ezzel függhet össze, hogy március 21-én egy nemzetközi kávés cég a Költészet Világnapja alkalmából valutává teszi a verset, az idézetet, amiket csak egyetlen dologra válhatunk be: kávéra, illetve kávéházi élményekre.
POÓS ZOLTÁN- Nullahategy
2015 március 21-én, szombaton egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik. A felhíváshoz Magyarországon kívül 23 másik ország, több mint 1100 kávézó, bár és étterem csatlakozott, e nap a vendégek kávéjukat idézettel vagy verssel is kifizethetik. Szóval nemcsak tintába, hanem kávéba is márthatjuk töltőtollunkat.
Persze, manapság már általában nem tollal írnak prózát, sőt talán még verset sem, papírt lassan csak az ügyvédek használnak a szerződésekhez, így aztán nem tudni, mit kérnek majd el irodalmi múzeumok és a levéltárak az örökösöktől. Talán egy pendrive-ot?
Persze, a „verssorért verset” kampány belőlünk is kihozta a kávégőzben abált lírikust, és mivel nem tudjuk, hogy milyen verssorokat adnak le a pincéreknek, ezért biztonsági játékot választottunk, és visszamentünk a rendszerváltás környékére, és előbányáztunk néhány kéziratot. Abban az időben még az adóbevallást nem írtak söralátétre írták (most sem), de verseket néha igen. Amikor a kéziratnak még becsülete volt, amikor még hibajavító festék csíkjai olyanok voltak a betűkön, mint a közlekedési jelek az aszfalton.
