Pesti Srácok

Arató diszkó - Hoffer traktoros aratófesztivál lesz Ópályiban

A 21. Nemzetközi Aratófesztiválra készülnek Ópályiban, ahol július 11-én a régmúltat visszaidéző Hoffer traktor is szerepet kap a hagyományos gabona-betakarítást felelevenítő rendezvényen.

MTI

064Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere elmondta: régóta kerestek már egy felújítható Hoffert, hiszen a helyiek szerint a régi, kézzel történő aratás "mit sem ér izzófejes traktorral hajtott cséplőgép alkalmazása nélkül".

PestiSracok facebook image

Több mint egy évtizedes keresgélés után Ózdon találtak rá egy felújítható GS 35-ös típusú traktorra, amelyet az Ópályiak Baráti Köre segítségével, adományokból vásároltak meg. Az erőgépet elszállították a Zala megyei Sand településre, ahol Varga Béla gépészmérnök hozta működőképes állapotba, s a traktor ma már Ópályiban várja, hogy kipróbálhassák a szatmári aratófesztiválon.

252-984-nemzetkozi-aratofesztival-opalyiban-2011A Hoffer traktorokat a Hofherr Mátyás és Schrantz János által 1900-ban alapított kispesti gépgyár készítette, amely később - miután Hofherr Albert 1912-ben megvásárolta a Clayton-Shuttleworth Gépgyárat - Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári Művek Rt. néven működött. Az államosítás után pedig Vörös Csillag Traktorgyár volt a neve, és sorra készítette a Hoffer traktorokat, amelyek az 1950-es évekig a mezőgazdaságban általánosan használt erőgépek voltak. A lendkerekes, egyhengeres, az indításhoz izzófejjel ellátott traktorok közül a GS 35-ös típus volt a korszerűbb, hátsó hajtótengellyel is ellátták az általa vontatott munkagépek működtetéséhez.

Erdélyi Miklós arról is szólt, hogy a traktorhoz cséplőgépet is csatlakoztatnak majd, kettőt vásároltak Ózdon és Derecskén, s azokból készítenek egy működőképeset, ami várhatóan - a jelentős rekonstrukciós munkálatok miatt - csak a 2016-os ópályi aratófesztiválon állhat munkába. A polgármester tájékoztatása szerint az idei aratófesztiválon a GS 35-ös Hoffer traktor így egyelőre szállítási feladatot kap, pótkocsiján viszi majd ki a gabonaföldre a betakarítókat, a kaszásokat, marokszedőket, kévekötőket és keresztrakókat. A résztvevők között a hazai aratók mellett ezúttal is lesznek lengyelországi, szlovákiai, romániai és ukrajnai kaszáscsapatok, így a legnagyobb nyári munka teljes kelet-európai változatait visszaidézhetik a Mátészalkához közeli településen július 11-én.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.