Pesti Srácok

Antonio Banderas-retrospektív és kortárs filmek a spanyol filmhéten

Tizenkét spanyol alkotást, köztük öt Antonio Banderas-filmet tekinthetnek meg a nézők december 2. és 7. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban a spanyol filmhéten.

MTI

A Spanyol Nagykövetség és a budapesti Cervantes Intézet által szervezett eseményen változatos műfajú kortárs alkotásokat, valamint a Spanyol Filmakadémia életműdíjával kitüntetett Antonio Banderas tiszteletére öt, Magyarországon kevéssé ismert Banderas-filmet mutatnak be. Ezeket spanyol nyelven, magyar felirattal, valamint angol felirattal és magyar hangalámondással vetítik - közölte az Uránia Nemzeti Filmszínház. A nyitó díszvetítésen, december 2-án Daniel Monzón El Nino című thrillere látható. A film két fiatal történetét meséli el, akik a kábítószer-kereskedelem világában szeretnének szerencsét próbálni a Gibraltár-szorosban.

Az Antonio Banderas-retrospektívet a negyvenes években játszódó A fáraó udvara (1985) című musical nyitja, amely egy amatőr színtársulat botrányos előadásának történetét dolgozza fel. A gyilkolás öröme (1988) című krimi-thriller egy fiatal matematika tanár és egy drogdíler találkozásáról szól, akik közös tulajdonságot fedeznek fel egymásban. A Széllel szemben (1990) két testvér vérfertőző kapcsolatáról mesél, a Ha azt mondják, elestem a harcban (1989) című filmben egy nővér és egy orvos idézi fel emlékeit. A retrospektív sorozat utolsó filmje az Antonio Banderas által rendezett Forró zápor (2006).

PestiSracok facebook image

A kortárs spanyol filmek összeállításában látható lesz Miguel Alcantud Fekete gyémántok című alkotása, amelyben egy tehetségkutató felfedez két fiatal sportolót a nyugat-afrikai Maliban és meggyőzi őket, utazzanak vele Spanyolországba. Rodrigo Sorogoyen Stockholm című romantikus drámája egyetlen éjszaka alatt játszódik, és egy kapcsolat kibontakozását ábrázolja. Neus Ballús a Járvány című különös hangulatú filmje a nézőket Barcelona környékére kalauzolja, ahol öt átlagos, mégsem hétköznapi karakter találkozik. Enrique Urbizu Nincs kegyelem című thrillerében egy madridi rendőrfelügyelő hármas gyilkosságba keveredik, és úgy dönt, végez az egyetlen szemtanúval. David Trueba Könnyű csukott szemmel élni című vígjátékában a Beatles-rajongó angoltanár megtudja, hogy John Lennon Almeriában forgatja új filmjét, ezért elindul, hogy élőben láthassa példaképét.

A spanyol filmhét december 7-én egy magyar vonatkozású alkotás vetítésével zárul. Az Angel Sans Briz válaszútja című dokumentumfilmből az érdeklődők megismerhetik a spanyol diplomata történetét, aki a második világháború alatt Budapesten kidolgozott egy tervet a zsidók megmentésére. Az általa kiállított okmányok 5500 emberen segítettek. A Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló vetítésen jelen lesz a film rendezője, José Alejandro González Baztán is. A dokumentumfilmet először mutatják be Magyarországon.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.