Pesti Srácok

Isten éltesse! - Születésnapi gálával köszönti a 80 éves Törőcsik Marit a Nemzeti Színház

Ünnepi gálával köszönti Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművésznőt 80. születésnapján a Nemzeti Színház november 23-án, hétfőn.

MTI

A közlemény szerint az ünnepi gála rendezőjének Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a műsorvezető Kepes András lesz. A születésnapi műsort a Duna Televízió 21 óra 35 perctől közvetíti. Az est részeként színészkollégák, zenészek, énekesek köszöntik majd Törőcsik Marit, a fellépők névsora meglepetés.

PestiSracok facebook image

A gála napján kiállítás nyílik a nemzet színésze és a nemzet művésze elismerésekkel is kitüntetett Törőcsik Mari szerepeiről a Nemzeti Színházban, a tárlatot az év végéig tekinthetik meg a látogatók. A színház közleménye kitér arra is, hogy a napokban megjelent hírekkel ellentétben Törőcsik Mari jól van és november 28-án színpadra lép Zsótér Sándor rendezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában, amelynek januári előadásaira még lehet jegyet vásárolni korlátozott számban.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.