Pesti Srácok

Jövő ősszel ismét Budapesten koncertezik a Cure

A gothic rock kultikus zenekaraként számon tartott angol Cure ad koncertet jövő ősszel Budapesten. A frontember Robert Smith által vezetett csapat 2016. október 27-én csaknem négy évtizedes eddigi története során negyedszer lép fel Magyarországon, ezúttal a Sportarénában.

MTI

A Cure 2016 őszén tizenhét országban összesen harminc koncertet ad a kontinensen, ez lesz az első turnéjuk nyolc év után. Az őszi európai turnét májusban és júniusban megelőzi egy 19 állomásos észak-amerikai koncertsorozat.

PestiSracok facebook image

Az 1976-ban alapított zenekart a hetvenes évek végén megjelentetett dalaik alapján a postpunk és az újhullám vonalához sorolták, de a nyolcvanas évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, ami miatt a gothic rock színtérhez kapcsolódtak. A zenekart gyakorlatilag egy személyben jelentő Robert Smith énekes, gitáros, dalszerző a nyolcvanas évek közepén talált rá a jellegzetes cure-os stílusra, amely ezt a világot popzenei elemekkel ötvözi.

A Cure ezzel a poprock szupersztárjává vált, olyan óriási slágerek fűződnek a zenekarhoz, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don't Cry, a The Love Cats, a Friday I'm in Love vagy a Lullaby. A csapat összesen 13 stúdióalbumot, öt koncertanyagot, tíz EP-t és több mint harminc kislemezt jelentetett meg, ezek összesen több mint 30 millió példányban keltek el. A legsikeresebb lemezek között szerepelt a Pornography (1982), a The Head On The Door (1985), a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me (1987), a Disintegration (1989) és a Wish (1992).

A The Cure Tour 2016 során Robert Smith mellett Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dob), Roger O'Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár) szerepel a zenekarban. A programban a négy évtizedes pályafutás kedvencei, ritkaságai és néhány, még kiadatlan dal egyaránt szerepel. Az együttes eddig háromszor lépett fel Magyarországon, mindannyiszor óriási sikerrel: 1989-ben a Kisstadionban, 2002-ben a Sziget fesztiválon (esőben) és 2005-ben a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN). A teljes jövő őszi turnén, így Budapesten is a Twilight Sad lesz a Cure előzenekara.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.