Pesti Srácok

Meskete - Berecz András a testvéri összetartásról és a testvérgyűlöletről mond meséket

A testvéri összetartásról és a testvérgyűlöletről szóló meséket hallhat a közönség Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó lemezbemutató estjén december 5-én a Nemzeti Színházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

MTI

Berecz András elmondta, hogy az esten a Láttam a Holdat előttem című lemezt mutatják be. Hozzátette: kedves foglalkozása olyan meséket találni, amelyeket mások nem fedeztek fel. "Életem nagyobbik része, amikor másokat meghallgatok. Azt szokták mondani, hogy két fület kaptál és egy nyelvet. Ha nem tudsz kétannyit hallgatni, mint beszélni, akkor kár, hogy kinyisd a szád. Ez a mesemondó esetében is így van". Kiemelte: nagyon szereti azt az állapotot, amikor az ember úgy kacag, hogy még gondolkozik is. Van a nevettetésnek olyan fajtája, amelyikben egyáltalán nem muszáj gondolkozni, de van olyan, amelyiknek zománca a jókedv, alatta pedig a jó agyag csupa gondolat - vélekedett. Mint mondta, nem kész szöveget tanul meg, "kicsit ott születik a színpadon a mese", amelyhez a közönség is hozzájárul a viselkedésével, reakcióival.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.