"Úgy élni, hogy ne okozzunk kárt a másiknak" - Beszélgetés Rátóti Zoltánnal

November 30-án mutatja be a Rátóti Zoltán Klubzenekar a Köztünk marad című albumát a Nemzeti Színházban, amikor is kaposvári Csiky Gergely Színház egy napra Budapestre, a Nemzetibe költözik. Rátóti Zoltánnal zenekari próbája után beszélgettünk.

PZL - 061.hu

Számos Hamvas Béla írásait tartalmazó hangos könyvet készítettél. Hamvas "régi társad", de volt, amit a felvételre készülve értettél meg az életműből?
Minden fölkérés után megfeneklek, folyamatos kudarcélményként élem meg a felkészülést. Állandóan kapaszkodom, fel akarok nőni a feladathoz. Amikor stúdióba megyek, már elmúlnak a rossz érzéseim, mert van technikám, szakmai rutinom, de azért „rá kell gyúrnom” Hamvasra, különben legyőz. Alapvetően türelmetlen ember vagyok, és Hamvas segített abban, hogy türelmes legyek az élet dolgaival kapcsolatban. Ebben benne van a gyerekre való figyelés tapasztalása, a magyarföldi polgármesterségből adódó próbatételek tanulságai, de a legfontosabb tanulság mégis ez: úgy élni, hogy ne okozzunk kárt a másiknak, inkább segítsük a környezetünket.

A színművészetin megtanítanak, verset, monológot mondani, de filozófiai esszét olvasni talán nem… Nagy szerencsém volt, mert amikor Hamvas még csak szamizdatban volt, Gera Zoltán, atyai jó barátom kezembe adta Hamvas stencilezett szövegeit. Most már be merem vallani, hogy még a rendszerváltás előtt, amikor először olvastam Hamvast, szinte semmit nem értettem belőle. El kellett érnem egy kort, hogy kész legyek a befogadására.

Népszerű sorozatokban (Linda, Nyolc évszak, stb.) tűntél fel a 80-as évek közepén. Ez nyilván nagy szakmai rutint adott, de a rögvalóságot ismervén ebből adódhattak hátrányaid is.
A szakmára jellemző a skatulya kényszer, ilyen volt a József Attila Színházban a kezdésem. Viccelődve mondták a kollégák, hogy abban a teátrumban többször kellett egy kört megfutni, hogy egyszer észrevegyenek. Aztán bonviván szerepeket kaptam, abból is ki akartam törni… A tévé hozott népszerűséget, de a szakmán belül a mai napig iszom ennek a levét, hiszen a nagyjátékfilmekben nem sikerült gyökeret eresztenem. A színházakban is kialakult egy kimondatlan rangsor: azok a nagy színészek, akik délután forgatni mennek, és hozzájuk kell illeszteni a próbarendet. Tehát a szakma abban a pillanatban más mérlegre tesz, ha egy szappanoperához adod a neved.

A mai harmincasoknál ez már nem olyan nagy gond…
Ma minden alkalmat megragadnak a fiatal kollégák, hogy felszínen maradjanak, mert kevés mozis és tévés produkció készül. Nekem megadatott hogy sok tévéjátékban is szerepelhettem, ami azért némileg balanszírozta ezt a kérdést, mert ne feledjük: és a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején nagyon jó minőségű tévéjátékok készültek.

Egyszer azt mondtad, hogy „azok a figurák vonzanak, akik a legtávolabb állnak tőlem.” Ki volt az a figura, aki a legtávolabb állt tőled?
A Shylock A velencei kalmárban... Fiatal voltam, ezt a szerepet nem a fizimiskámra gondolta el a színházi hagyomány. Nagy ellenszélben dolgoztam, de ez belőlem mindig jót hoz ki, mert annál makacsabb leszek. Sikerem is volt vele, és szakmai örömet is jelentett. A hit erőssége volt a figurában a lényeg, mindegy, hogy Shylock milyen vallású.

Dolgoztál Alföldivel, még a Nemzeti Színház előtt is, és sok olyan kollégával van jó kapcsolatod, akik talán másképp gondolkodnak a világról, mint te. Ez afféle hídember szerep is?
Én nem érzem magam hídembernek, nem hiszek abban, hogy lehet középen állni. Közvetíteni lehet, van is rá lehetőségem, hiszen az MMA színházművészeti tagozatának vagyok a vezetője, de nem törekszem arra, hogy mindenkit kibékítsek. Ma már nem keressük egymás társaságát Alföldivel, de játszottam a színházában, még ha sértett is voltam talán, hogy nem kaptam tőle komoly szerepeket, pedig a Kamaraszínházban nagyon jó és gyümölcsöző volt a kapcsolatunk, jól tudtunk együtt dolgozni… Kaposváron például sok konfliktusom volt, de nem az elkötelezettségeim miatt, hiszen nem az alapján választok a kollégák közül, hogy kinek mi a világnézete. Egy társulatnál, illetve egy előadásnál az egyik legfontosabb momentum, hogy legyenek rezgések emberek között. Ha nincs meg ez a bizonyos kémia, akkor nincs dolgunk egymással. Ez nem az alapján képződik meg, hogy kinek milyen a világnézete.

A "színésznős lemezek" sokszor nagyon feminim albumok, ehhez képest egy színészlemez nem feltétlenül maszkulin jellegű. Te is inkább finomabb húrokat pengetsz…
Mindig is szerettem volna rockzenész lenni, de gyáva voltam hozzá… Összejön néha egy-egy jobb dallam, de mindig szemérmes voltam, nem igen mutogattam az ötleteim. És akkor jött Müller Péter Sziámi, aki látott a témáimban fantáziát. Neki ki mertem nyílni, mert van egy fantasztikus képessége: ismerve az életem, tökéletesen belehelyezkedik a lelki állapotomba, és mindig telibe talál.

Most Sziámival dolgoztál, de volt közöd Lovasihoz is. Milyen a viszonyod az underground szubkultúrához, mit csináltál a nyolcvanas évek közepén?
Nekem kimaradt ez a szubkultúra. Vidéki fiúként, Cegléden nekem nem létezett más, csak a Crosby, Stills, Nash & Young, miközben a többiek azon vitatkoztak, hogy az LGT vagy a Skorpió a jobb. És ezzel teljesen egyedül voltam, illetve a padtársam szolidaritásból szintén megszerette a Crosbyt… Szóval, amikor Pestre kerültem, akkor sem vonzott az ún. underground. Ehhez a négy pacákhoz nagyon hűséges voltam, akikhez valójában semmi közöm nincs. Sziámi fantasztikus átalakuló képességének köszönhető, hogy megérezte az én folkrock világom, amitől távol van az ún. underground.

Mi volt az, amit Magyarföldi polgármesterséged idején tanultál meg, és tudsz hasznosítani színházigazgatóként?
Belecsöppenni egy zárt közösségbe, nos annak vannak veszélyei is. Amikor Magyarföld polgármestere lettem, harminchatan éltek ott, és a színházban is harminchat színész volt… Ez egy érdekes analógia. Becsöppenni egy zárt közösségbe, és megtalálni a hangokat. Persze, a színház gépezete sokkal nagyobb, mint a falué. Magyarföldön mindenre van idő, lassabban történnek meg a dolgok, míg a színházban pillanatnyi döntések vannak, nap mint nap. És rengeteg a színházi ellenérdek, hiszen a színházban minden művész saját érdekeit próbálja helyzetbe hozni az igazgatóval szemben. A színházban a sérelmek naponta íródnak fölül, míg egy faluban a kívülállónak nem szabad belemennie abba, hogy felgöngyölje az indulati-érzelmi örökséget.

Egyik nagy kedvenced Neil Young, aki bár folk-rock gyökerű, de a punkok is szeretik. Most, hogy színházigazgató lettél, nem zavar, hogy nem tudsz rock and rollerként megnyilvánulni a színpadon, és mondjuk egy jó nagyot köpni a pedálok mellé…
Örök életemben gyáva voltam a rock and rollhoz, és ha nem lennék színházigazgató, akkor se köpnék a színpadra, mert mindig is jólfésült fiú voltam. De bizonyos szerepekben kiélhetem a vad oldalam... Neil Young sem csinál mást, mint kiénekli, kijátssza magából a salakot.

Hogy születtek a Köztünk marad című album dalai? Elvonultatok két hétre egy faházba, vagy szép lassan állt össze az anyag?
Soha nem egy nagy elhatározásból születtek. Ha valamit nagyon megpróbálunk összehozni, az általában nem sikerül. Az új lemez két év alatt gyűlt össze, nem volt bennem kényszer, hogy most ki kell termelni egy új album dalait. „Keresgélni szoktam a hangszeren”, aztán dúdolgatok rá valamit, és amikor megvan a forma, azt felveszem halandzsa angollal, és azt dolgozzuk ki, azokra készülnek magyar szövegek. Nincs kényszer, ez a legjobb az egészben, ez a lazaság.

Fotók: HORVÁTH PÉTER GYULA