Pesti Srácok

Variációk az óbudai Kalászi utcai könyvtárépületre

Az önkormányzat augusztusban ötletpályázatot hirdetett a Kalászi u. 5-7. sz. alatti épület megújítására, abban egy multifunkcionális közösségi központ kialakítására. A bírálóbizottság csütörtökön eredményt hirdetett.

obuda.hu

Bús Balázs polgármester, a bírálóbizottság elnöke az eredményhirdetésen megosztotta a jelenlévőkkel azt a gondolatiságot, ami végül oda vezette az önkormányzatot, hogy ötletpályázatot írjon ki a volt iskola épületére. Ez pedig nem más, ahogy fogalmazott, mint a közösségépítés, aminek az eszközei a kultúra, illetve az ennek helyet adó terek. A kerületben nagyjából minden részen van olyan kulturális intézmény, vagy akár szabadtéri közösségi tér, amely lehetőséget kínál arra, hogy az emberek egymás társaságát élvezve, egymással és minél hasznosabban töltsék el szabadidejüket. Ezt a gondolatiságot, azaz, hogy az ember legfontosabb szükséglete, a másik ember társasága, az ismert dán építész, Jan Gehl is megfogalmazta és az általa tervezett terek ennek jegyében épülnek.

PestiSracok facebook image

A Pók utcai lakótelepen és a környékén élőknek az egyetlen ilyen jellegű funkciót betöltő tere az Óbudai Platán Könyvtár épülete, amely mára azonban éppen a népszerűségének, látogatottságának és az épület korszerűtlen adottságainak köszönhetően egyre nehezebben látja el ezt a feladatot. Bús Balázs utalt arra, hogy az itt élőknek is meg kell adni a lehetőséget, hogy igazi közösségé kovácsolódhassanak és meglátása szerint erre kínáltak megoldásokat a beérkezett, izgalmas pályaművek. „Most már csak azt a problémát látom, hogy honnan szerzünk erre forrást, de természetesen igyekszünk ezt előteremteni.”- tette hozzá a kerület vezetője.

Gyulai Ivánné, a bíráló bizottság tagja az Óbudai Platán Könyvtár jelenlegi épületéről beszélt, amelyet 1978-ban nyitottak meg munkahelyi könyvtárként, és amely a 80-as évektől nyitva állt a lakosság előtt is. A 90-es évek elején a könyvtár léte veszélybe került, de a lakosság támogatásával és az önkormányzat segítségével végül a Kalászi utcába való költöztetésével megmenekült. A neve ebből az időből származik, hiszen az utcát mindkét oldalról platánfák szegélyezik. Ez jó döntésnek bizonyult, számtalan fénykép bizonyítja, hogy élénk közösségi élet folyt a falak között és az udvaron is. Sajnos azonban az iskolát kiadták 2000-ben, így vissza kellett költözni az Arató Emil téri iskolába.

A könyvtár vezetője elmondta, hogy az épület adottságai és a mindössze 700 nm – es alapterület ellenére nagyon jól működött a már önálló kulturális intézmény. Az elmúlt 5 évben azonban egyre újabb ötletek fogalmazódtak meg a könyvtár és az önkormányzat részéről a funkcióbővítésre, amelyek azonban tágasabb tereket kívánnának. Így született meg az a gondolat, hogy az egykor a könyvtárnak helyet adó Kalászi épület lenne erre a legalkalmasabb.

óbud

Massányi Katalin az önkormányzat főépítésze a pályázatokról és a zsűrizés menetéről osztott meg néhány gondolatot a résztvevőkkel. Mint elmondta a pályázatok elbírálásánál több szempont is érvényesült, a szakmai zsűri összetételéből adódóan. Kiemelte, hogy fontos szempont volt, hogy a meglévő környezethez illeszkedjen a leendő épület terve, vegye figyelembe a zsűriben helyet foglalók által megfogalmazott igényeket. Több ötlet született arra, amely az épületet átstrukturálva a bejáratot máshová helyezve valósította meg a funkcióbeli követelményeket. A főépítész elmondta, hogy a zsűri azokat a műveket találta értékelt díjakra érdemesnek, amelyek megtartották az épület eredeti, jellegzetes karakteri vonásait úgy, hogy mindezt korszerűsített, fiatalos megjelenéssel kombinálták. Az is fontos volt, hogy a külső megjelenés a belső építészeti kialakítás is összhangban legyen. Mindezeket összefoglalva, hangsúlyozta, hogy a végén az összhatás döntött és ennek megfelelően alakult a díjazottak sora.

Az I. helyezést a titkos szavazáson 23-as számmal ellátott pályázat nyerte. A nyertes pályázatot a Geon Kft. tervezői csappata készített Pethő László vezetésével. A zsűri a kiemelkedően érett, a helyhez és létesítmény jellegéhez mértéktartóan igazodó koncepciót, a magas színvonalon egységes és időtálló építészeti és belsőépítészeti kialakítást díjazta a tervben. A II. helyezést a 3. számú pályaművel Mangel János és Bencsik Tamás nyerte el. A III. helyezést megosztottan két tervező iroda csapat nyerte el. A zsűri további öt pályaművet díjazott. Az eredményhirdetés végén egy külön teremben kiállított műszaki és látványterveket a résztvevők is szemügyre vehették, megcsodálhatták.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.