Pesti Srácok

Jön H. G. Wells A világok harca című regényének folytatása

Kicsivel több mint egy év múlva, 2017 januárjában jelenik meg a néhai H. G. Wells A világok harca című science-fiction regényének folytatása.

MTI

Az angol Stephen Baxter által jegyzett The Massacre of Mankind című regényben Wells történetének marslakói újra megszállják a Földet, tanulva az első látogatásukkor elkövetett hibáikból. A Gollancz kiadó 2017. január 19-én jelenteti meg a művet nyomtatott és elektronikus formában. Az 1898-ban megjelent Wells-regény szerzői jogai 2016. december 31-én járnak le. Baxter tollából származik Wells 1895-ös regénye, Az időgép hitelesített folytatása is, az 1995-ben megjelent Időhajók - emlékeztetett a BBC News.

A stúdiók valószínűleg ádáz harcot fognak vívni a The Massacre of Mankind megfilmesítési jogaiért, hiszen az eredeti mű alapján készült 2005-ös mozi (Világok harca), Tom Cruise-zal a főszerepben és Steven Spielberggel a rendezői székben, mintegy 600 millió dolláros bevételt hozott világszerte. Wells regényéből számos film-, rádió-, képregény-, videojáték- és sorozatfeldolgozás született. Ezek közül a leghírhedtebb az Orson Welles által rendezett 1938-as rádiójáték. Orson Wellesék az Egyesült Államokba helyezték át Wells eredetileg Angliában játszódó science-fiction regényét, és "élő közvetítést" adtak az ellenséges földönkívüliek landolásáról New Jersey államban, majd a New York elleni sugár- és gáztámadásról, ami miatt pánik tört ki, mivel néhány hallgató valósnak hitte az eseményeket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.