Pesti Srácok

Állandó kiállításokkal gazdagodott az edelényi kastély

Befejeződött az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély fejlesztésének második üteme, a 900 millió forintos uniós támogatással egyebek mellett új állandó kiállítások is nyíltak szerdán, valamint megtörtént a Kastélysziget teljes rehabilitációja, így a létesítmény mögötti sportpálya is visszakapta eredeti funkcióját, újra park lett belőle.

MTI

L. Simon László, a Miniszterelnökség örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára a projekt szerdai rendezvényén úgy fogalmazott: az edelényi kastély felújítására, új kiállítások berendezésére a kulturális kormányzat három és fél milliárd forintot fordított főleg uniós pályázaton elnyert pénzből az elmúlt években.

Az, hogy a kormányzat "ezt a fantasztikus létesítményt nem hagyta veszi", egyértelműen jelzi elkötelezettségét ÉszakMagyarország iránt - mondta. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fenntartásában működő észak-borsodi város kastélyában Népszuper néven retro-, illetve egy térképkiállítás nyílt szerdán.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.