Pesti Srácok

Eli Wallach, A hét mesterlövész sztárja 100 éve született

Száz éve, 1915. december 7-én született Eli Wallach Oscar-díjas amerikai színész, A hét mesterlövész sztárja, Hollywood egyik legkiválóbb karakterszínésze. Pályafutása több mint hat évtizedet ölelt fel, még a kilencvenedik életévén túl is szerepelt a Holiday című nagy sikerű vígjátékban.

MTI

Szülei lengyelországi zsidó bevándorlók voltak, New York Brooklyn negyedének olaszok lakta részén nőtt fel. Gyerekkorában szinte mindent elsajátított az olaszok életmódjából, viselkedéséből, amiből színészként később sokat tudott meríteni, színpadon és filmen is olasz karaktereket alakítva futott be. Tanárnak készült, a Texasi Egyetemen szerzett diplomát történelemből, de megtanult lovagolni is, aminek jó hasznát vette a westernek forgatásán. A második világháborúban öt évig szolgált az egészségügyi alakulatoknál, kapitányként szerelt le.

PestiSracok facebook image

Alapító tagja volt a Lee Strasberg által vezetett híres Actors Studiónak, ahol a realista Sztanyiszlavszkij-módszert oktatták. Olyan világhírűvé vált sztárokkal tanult együtt, mint Marlon Brando, Montgomery Clift, Sidney Lumet, s ő lett Marilyn Monroe első jó barátja attól a pillanattól kezdve, ahogy a színésznő belépett a stúdió ajtaján. Itt ismerkedett meg Anne Jacksonnal is, akivel 1948-ban kötötte össze életét, és aki hatvanhat éven át, élete végéig társa maradt.

1945-ben mutatkozott be a Broadway színpadán, 1951-ben elnyerte a legrangosabb amerikai színházi kitüntetést, a Tony-díjat A tetovált rózsa című Tennessee Williams-darab olasz sofőrjének szerepéért. Gyakran lépett színpadra feleségével, a legtöbbször Tennessee Williams drámáiban, kifejezetten keresték a közös szereplés lehetőségét. Ők lettek az amerikai színház egyik legismertebb színészpárja, még 2000-ben is játszottak együtt. Egyszer ezt nyilatkozta feleségéről: "Óriási tisztelettel és csodálattal tekintek rá mint színészre. Csodálatosan kiegészítjük egymást a színpadon, különösen olyan darabokban, amelyek sokat jelentenek mindkettőnk számára."

Filmszerepeket eleinte megélhetési okok miatt vállalt, egész életében a színházat tartotta a legmagasabb fokú művészetnek. Már ismert színészként nyilatkozta 1973-ban: "Megyek és lóra szállok Spanyolországban tíz hétre, ezzel összejön a pénz, hogy hazatérve egy színdarabban játszhassak." Már 1953-ban megkeresték a Most és mindörökké egyik kisebb szerepével, amit visszautasított, Frank Sinatra legnagyobb szerencséjére. Az éppen hullámvölgyben lévő énekes ugyanis igent mondott, és alakításáért Oscar-díjat kapott.

Ezután bármikor futottak össze, Sinatra így köszönt neki: "Szervusz, te őrült színész!" Wallach először 1956-ban a Tennessee Williams-darab nyomán született Babuci című fekete-fehér produkcióban állt a kamera elé, egy szicíliai bevándorlót játszott. Összességében több mint 160 filmben, televíziós produkcióban láthatta a közönség, a legváltozatosabb szerepekben. Az 1960-as A hét mesterlövész című westernben mexikói banditát játszott, az 1966-os A jó, a rossz és a csúf című, Sergio Leone rendezte spagettiwesternben ő volt a csúf (a forgatás során három majdnem halálos balesetet szenvedett), a Mackenna aranyában egy gonosz szerencsevadász, A Keresztapa harmadik részében a Corleone család legfőbb ellenfele (érdekesség, hogy ezt a szerepet a rendező, Francis Ford Coppola először Sinatrának ajánlotta fel, de az énekes végül nem vállalta).

Olyan híres filmekben szerepelt még, mint a Lord Jim, A dominó-elv, Az éjszaka és a város. Még kilencvenedik életévén túl is vállalt szerepeket: 2006-ban a Holiday című komédiában Hollywood aranykorából itt maradt, idős forgatókönyvírót alakított, 2010-ben Roman Polanski Szellemírójában titokzatos öregúr volt, és feltűnt a Tőzsdecápák második részében is.

Az Amerikai Filmakadémia 2010-ben életművéért tüntette ki tiszteletbeli Oscar-díjjal. Az indoklásban a testület "kaméleonként" emlegette, aki könnyedén illeszkedik minden szerepébe, és minden alakítása emlékezetes marad. Filmjeiben sokszor mutatkozott bajszos, ördögi figuraként, amiről azt mondta: "Valójában kettős életet élek. A színházban én vagyok a kisember, a felingerelt, a félreértett hős, míg a filmekben többnyire rosszfiúkat osztanak rám." Hozzátette, hogy a gonoszok néha összetettebbek színpadi szerepeinél. Önéletrajzát 2005-ben A Jó, a Rossz és Én címmel adta ki. Eli Wallach 2014. június 24-én halt meg, kilencvennyolc éves korában.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.