Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Scott Weiland, a Stone Temple Pilots volt énekese

Meghalt Scott Weiland amerikai rockénekes, a Stone Temple Pilots és a Velvet Revolver egykori frontembere. A hosszú évek óta kábítószer-problémákkal küzdő Weilandot 48 évesen álmában, egy turnébuszban érte a halál a Minnesota állambeli Bloomingtonban.

MTI

A hírt az énekes menedzsere, Tom Vitorino erősítette meg csütörtök éjjel az Instagramon, miután elsőként Dave Navarro, a Jane's Addiction gitárosa írt róla posztot a Twitteren - írta a bbc.com. Scott Weiland 1989-tól 2002-ig, majd 2008 és 2013 között volt a Stone Temple Pilots tagja. A csapattal hat albumot készített, az első, a 1992-es Core egyik számáért, a Plush-ért a zenekar Grammy-díjat kapott, az 1994-es Purple pedig vezette az amerikai albumlistát. A Stone Temple Pilots nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Big Empty, a Vasoline, vagy az Interstate Love Song.

Az énekes a három egykori Guns N' Roses-taggal, Slash-sel, Duff McKagannel és Matt Sorummal felálló Velvet Revolverrel szintén komoly sikereket ért el, két albumot (Contraband - 2004, Libertad - 2007) jelentetett meg.
Kábítószerfüggősége, alkoholproblémái, valamint kiállhatatlan magatartása miatt számos alkalommal került bajba, többször ítélték el a bíróságon is, 2008-ban nyolc napot börtönben kellett ülnie, mert összetűzött egy rendőrrel.
Legutóbbi együttese a Scott Weiland & the Wildabouts volt, éppen velük turnézott, amikor meghalt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.