Pesti Srácok

Mindszenty-múzeum lesz Zalaegerszegen

Mindszenty-múzeum és zarándokközpont létrehozását tervezik Zalaegerszegen, az emlékhely kialakításához a tanulmánytervek már elkészültek.

MTI

A múzeum és a zarándokközpont létrehozásáról a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft., a West Practice és a Konkrét Stúdió Kft. készített közös tanulmányt. A tervek szerint a Göcseji Múzeum tőszomszédságában, barnamezős beruházás keretében új, 3842 négyzetméteres kiállítóhely épül. A földszinten többfunkciós konferenciaterem kap helyet, míg a felső szinteken - összesen 1,5 ezer négyzetméteren - kiállítótereket alakítanak ki. A látványtervek alapján az első emeleten korszakokra bontva mutatják be Mindszenty József (1892-1975) életútját és kultuszát. Kiemelt szerepet kap a zalaegerszegi plébánián töltött időszaka: Mindszenty József 1919. október 1-jétől 1944 márciusáig vezette zalaegerszegi Mária Magdolna plébániát.

A bíboros-hercegprímás életútját egyedi tervezésű tablók, molinók, interaktív, érintőképernyős terminálok segítségével mutatják be. A kiállítóterekben cikkekből, fotókból álló montázsok, egyedi tervezésű tárlók, installációk, tárgyi emlékek váltják egymást. Bemutatják Mindszenty József letartóztatását, vallatását, az ellene indított koncepciós pert, a fogságban töltött éveit. A forradalomban betöltött szerepét hangfelvételekkel, történeti dokumentumokkal, installációkkal idézik fel. A kiállítás utolsó szakaszában a rendszerváltást követő évek történéseit mutatják be: Mindszenty újratemetését, rehabilitációját, a szentté avatást előkészítő dokumentumokat. Közvetlenül a kijárat előtt imasarkot alakítanak ki.

A második emeleten az elképzelések szerint Egyházi üldözés a kommunista diktatúrában címmel az 1945 és 1989 közötti időszakot feldolgozó kiállítás nyílik. A keresztény egyházakat ért megpróbáltatásokat átfogó, ökumenikus, ugyanakkor szokatlan megközelítési móddal mutatják be. "A feldolgozott témák nem a sötét korszak félelmetes eszközein és kegyetlen módszerein keresztül közelítenek a kommunista egyházi üldözés korszakához mintegy külső szemmel, hanem az áldozatok saját, megélt tapasztalataiból merítkeznek" - olvasható a tanulmányban.

Lesz egy "kettéválasztott terem", melynek egyik oldalán a megfigyeltek fotóit, a titokban tartott papszentelésekről, álcázott ifjúsági találkozókról szóló beszámolókat mutatják be, míg a fal másik oldalán a megfigyelőkre utaló installációk lesznek láthatók. A kiállítótérben a korszakra jellemző zárkákat is kialakítanak, a zárkalabirintus végén a látogatók egy terembe érkeznek, ahol falba rejtett hangszórókon keresztül a meghurcoltak visszaemlékezéseit hallhatják - ismertette a tanulmány részleteit Vadvári Tibor.

PestiSracok facebook image

Szólt arról is, hogy a projekt során megújulhatnak a Göcseji Múzeum terei, a Kvártélyházban új kiállítóteret alakítanak ki, a fejlesztés része lehet a Mária Magdolna plébániatemplom és a Mindszenty tér rekonstrukciója. A botfai városrészben található Erdődy-Hűvös Kastélyban a korszerűsítés után zarándokszállást alakíthatnak ki. Az 5 milliárd forintot meghaladó projekt várhatóan a Modern városok program keretében, hazai forrásból, egyedi kormánydöntés alapján valósulhat meg.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.