Valahol az Androméda-ködben - 100 éves lenne Simonyi Károly

1948-1952 között a Műegyetem soproni erdő-, bánya- és kohómérnöki karán az elektrotechnikai tanszéket vezette. Itt építette meg az első hazai magfizikai részecskegyorsítót, és annak 750 kV-os Van de Graaff-generátorát. Eredményeiért 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomfizikai osztályának vezetőjévé, később igazgatóhelyettesévé és a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) frissen alapított elméleti villamosságtan tanszékének vezetőjévé nevezték ki.

Fáradhatatlanul dolgozott, 1952-ben megjelent Elméleti villamosságtan című tankönyvével megalapozta a hazai villamosmérnök-képzést, a Csillebércen újjáépített soproni gyorsítóval pedig 1954-ben már radioaktív izotópokat állítottak elő. 1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottságának vezetőjévé, amiért a következő évben az intézetből való távozásra, atomfizikai kutatásainak feladására kényszerült. A tanítással adott új értelmet életének, tankönyveket írt, előadásain tolongtak a hallgatók.

Tizenegyedik idegen nyelvként még a kínait is megtanulta, hogy kínai-magyar elektrotechnikai szótárt adhasson kínai hallgatói kezébe. 1970-ben – alaptalan vádak nyomán – a tanszékvezetéstől is megfosztották, csak beosztottként maradhatott a híradástechnika tanszéken, tantárgyai nevét megváltoztatták, tankönyveit mellőzték az oktatás során.

A mellőzöttségből diákjai szeretete segítette kitörni. 1973-ban tudománytörténeti előadás megtartására hívták meg a Várba, s a sikeren felbuzdulva dolgozta ki A fizika kultúrtörténete című, két féléves tantárgy tematikáját. Ezzel párhuzamosan kezdte írni azonos című könyvét, amelyben a tudomány történetét az egyetemes kultúrtörténetbe ágyazva, az emberiség kultúrkincséből válogatott idézetekkel gazdagon illusztrálva foglalta össze. A természettudományos és humán műveltséget szintetizáló munkát 1976-ban adták ki, hatodik, bővített kiadása 2011-ben látott napvilágot.

Német nyelvű, a német kultúrkörnyezethez igazított adaptációját 1990-ben publikálták, harmadik kiadása 2001-ben jelent meg. A pedagógiai munkája betetőzésének tartott mű mellett megírta még A magyarországi fizika kultúrtörténetét, közreadta A fizikai kutatások frontvonala a harmadik évezred küszöbén című, nagy ívű esszéjét, Villamosságtan – Elektronfizika – Elméleti Villamosságtan tankönyvein mérnök- és fizikusgenerációk nevelkedtek. Elképesztő tudásanyagából merítő ismeretterjesztő előadásaival és írásaival ösztönözte a humán és a természettudományos kultúra egységes szemléletű megismerését.

A körülötte kialakult politikai csendet az 1985-ös Állami Díj törte meg. A tudóstársak összefogásával 1993-ban az MTA levelező, 1994-ben rendes tagja lett. 1996-ban a tudományos újságírók Az év ismeretterjesztő tudósává választották és az Androméda galaxisban neveztek el róla csillagot. 1998-ban Magyar Örökség Díjjal, 2000-ben Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki.

A tartalmas és szép kiállítású könyvek iránti szeretete egész életén át végigkísérte. Könyvet vitt magával a frontra, ahonnan hazafelé jövet egy könyv kapcsán ismerkedett meg a feleségével, és A fizika kultúrtörténetével maga is gyarapította az értékálló könyvek számát. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1995-ben megtartott rongyos könyvek bemutatóján az ő kultúrtörténete is ott volt a rongyosra olvasott kiállított művek között.

2001. október 9-én, néhány nappal 85. születésnapja előtt halt meg Budapesten. Díjat és emlékplakettet alapítottak a tiszteletére, 2011-ben róla nevezték el a műegyetem villamosmérnöki és informatikai karának előadótermét. Legendás fizikakönyvét világhírű szoftverfejlesztő fia, az Amerikában élő Charles Simonyi (az első magyar űrturista) gondozásában 2012-ben angolul is kiadták.

Vezető fotó: web.t-online.hu