Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 125 éve született Joan Miró 

Százhuszonöt éve, 1893. április 20-án született Barcelonában Joan Miró, a katalán művészet kiemelkedő alakja.

MTI

Apja órásmester és aranyműves, anyja egy asztalos lánya volt. Szülei nem támogatták művészi ambícióit, kereskedelmi iskolába járatták, de látogathatta az 1775-ben alapított, ingyenes képzőművészeti iskola kurzusait. Két évig egy hivatalban dolgozott, de ez annyira megviselte, hogy idegösszeomlást szenvedett, amiből szülei vidéki birtokán épült fel. Ezután már csak a művészetnek élt, 1912-től három évig a Francisco Galí (Picasso és Dalí mestere) által vezetett művészeti iskolában tanult. 1915 és 1919 között tájképeket, aktokat, portrékat festett, leginkább a tömegek és a színfoltok ritmikája, kölcsönhatása érdekelte, első kiállítását 1918-ban rendezték Barcelonában.

PestiSracok facebook image

Az 1920-as évektől Párizsban élt, ekkoriban kezdte fokozatosan lebontani a tárgyak természetes összefüggéseit és új, misztikus rendszerbe összerakni őket, kísérteties látomásokat hozva létre. A Kilátás Montroigra és A farmer felesége című képeinek látásmódja a realista és kubista formák mellett már más stílusjegyeket is felmutat. Paul Klee nyomán a húszas években álomképeket festett, amelyeken a vonalas alakzatok és színfoltok szinte véletlenszerűen állnak össze, a különös, intuitív jelentésű formák teljes kötetlenségben helyezkednek el képein (A harlequin karneválja, Anyaság, Triptichon, Paletta). A hagyományoktól független látásmódú művész volt, egyszer azt nyilatkozta: "Meg akarom gyilkolni a festészetet". A metaforikus kifejezés lehetőségeit kereste, képi világának egyes elemei az archaikus kultúrákból és a gyermekrajzokból származnak, mások organikus képződményekhez hasonlatosak.

Miró a festményei között (Kép: KMUW)

Művészete sokban közös a dadaistákkal és szürrealistákkal, nagy hatással volt rá Picasso és Juan Gris kubizmusa, valamint a Fauves (Vadak) festői csoport élénk színvilága is. A harmincas években látóköre kitágult, Szergej Gyagilev híres balett-társulata számára díszleteket, jelmezeket, falikárpitokat tervezett és festett, a monumentális műfajok felé fordult. A spanyol polgárháború idején a köztársaságiakkal rokonszenvező művész képei démoni erővel érzékeltették a kor borzalmait és félelmeit. 1937-ben a párizsi világkiállítás spanyol pavilonja számára készített faliképe erős társadalombírálatot rejtett magában. A második világháború alatt hazaköltözött, ekkor festette Konstellációk című sorozatát, a teremtő erő és a világegyetem együttműködésének szimbólumait.

Barátjával, Joan Artigas keramikussal kifejező kerámiákat is készített. 1948-tól felváltva élt otthon és Párizsban, ekkor készült festményein a nő, madár és csillag motívumai meghatározóak, szobrait spontaneitás és aprólékos kidolgozás jellemezte. 1954-ben a velencei Biennále Nagydíját, a párizsi UNESCO-székház kerámiafalával pedig 1958-ban a Guggenheim-alapítvány nagydíját nyerte el. Több szürrealista költő kötetét és Alfred Jarry Übü királyát illusztrálta, kollázsokat készített, de paródiákat is, klasszikus stílusban elkezdett műveit infantilisan összefirkálta. Egyre többet foglalkozott szobrászattal, 1962-ben és 1974-ben retrospektív kiállítása nyílt Párizsban. José Louis Sert építész óriási műtermet épített számára Mallorcán, Miró Barcelonában és Mallorcán egy-egy művészeti alkotóműhelynek szánt alapítványt hozott létre.

Késői műveiből ironikus bölcsesség sugárzik, alakjai és hátterei is végletesen leegyszerűsödnek, képein a kék háttérre felrakott foltok és vonalak uralkodnak. Ő rajzolta az 1982-es spanyolországi labdarúgó vb emblémáját, egy narancsember focistát. 1983. december 25-én, kilencvenévesen halt meg Palma de Mallorcán. Barcelonában, a Montjuic hegyen fekvő temetőben helyezték örök nyugalomra. A hegyen található a Miró Alapítvány múzeuma is, amely a mester műveiből összeállított gyűjteménynek ad otthont. A kiemelkedő katalán művész Barcelona egyik jelképes alakja, vidámságot keltő, furcsa alakzatú szobrai világvárosok parkjaiban is láthatók. Műveiért ma csillagászati összegeket fizetnek az árveréseken, övé a legdrágábban elkelt szürrealista festmény: Peinture (Étoile bleue) című képét 36,9 millió dollárért (több mint nyolcmilliárd forintért) vették meg.

Vezető kép: Míró Harlekinek karneválja című festménye

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.