Solymászat, Lipica, vonósok - Idén is bejelentkeztünk az UNESCO-listára

A solymászat, a lipicai lótartás és a magyar vonós zenekari hagyományok is felkerülhetnek az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, amely az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze. Az UNESCO listára való felterjesztés benyújtási határideje március 31-e volt. Bejelentkeztünk.

061.hu

A solymászat mint a ragadozómadarakkal való vadászat évezredes múltra tekint vissza, és ismert hagyomány Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten, a Kaszpi-tenger vidékén, Észak-Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában egyaránt. A solymászat hagyományát negyedik alkalommal terjesztették a reprezentatív listára, újabb hat ország csatlakozásával. A solymász közösségek a vadászat mellett fontos szerepet játszanak a madár- és természetvédelemben, a veszélyeztetett fajok fenntartásában, a hagyományőrzésben. Minden országban egyesületek segítik munkájukat és nemzetközi szövetség fogja össze a világ solymász szervezeteit.

A lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország közösen terjesztette az UNESCO elé. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején az udvari pompa reprezentálására kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották. Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában. A Napóleoni háborúk idején veszélybe került ménest a magyarországi Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban. Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal. Magyarország kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel. A felterjesztés elkészítésében az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete volt a szakmai partner.

Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be a magyar vonós zenekari hagyomány örökségelemet az UNESCO listájára. A vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonós zenei gyakorlat alapján. A hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak. A parasztbandák tagjai hallás után, kézről tanulás útján sajátították el a zenei tudást és helyi igények szerint alakították gyakran többezres nagyságrendű repertoárjukat. Az 1970-es években alakuló táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos tovább örökítése. A felterjesztési dokumentáció a Hagyományok Háza szakmai közreműködésével készült.

Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel. A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a Táncház módszer és a Kodály metódus képviseli a modell értékű megőrzési programokat.