Pesti Srácok

Kerékpáros irodalmi fesztivált rendeznek Szegeden

Tricikli elnevezéssel kerékpáros irodalmi fesztivált rendeznek szombaton Szegeden, az eseményhez városi biciklis túra is kapcsolódik, melyen Baka Istvánra emlékeznek - tájékoztattak a szervezők.

MTI

Az eseményt három irodalom iránt elkötelezett közösségi tér, a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház, a Jazz Kocsma és a Grand Café hívta életre azzal a céllal, hogy újragondolja ne csak a szerzői estek, de a város kulturális eseményeinek szabályrendszerét is.

PestiSracok facebook image

A mozgó rendezvény délelőtt a Megálló Közösségi Házban kezdődik, ahol a programok között olyan családok számára is látogatható gyerekirodalmi felolvasások szerepelnek, mint például egy Kollár Árpád által vezetett papírszínházas előadás, egy Szabó Imola Juliannával közös gyerekirodalmi és illusztrációs trendeket ismertető beszélgetés vagy Darvasi László Pálcika, a detektív című regényének bemutatója. Mindezeket a Soul Kitchen vegán közösségi konyhája révén biztosított piknikhangulatban hallgathatja meg a közönség.

A két keréken közlekedőknek kedvez a 13 órakor, a Megálló Közösségi Házból induló Baka István kerékpáros emléktúra, amely Balog József és Darvasi László vezetésével az 1995-ben Szegeden elhunyt költőhöz kötődő helyszínek és emlékek nyomába ered. Meglátogatják a költő egykori lakóhelyét a Molnár utcában, a Kincskereső szerkesztőségének épületeit a Kass Galériánál és a Victor Hugo utcában, valamint a szegedi bölcsészkart az Egyetem utcában. A túra a Jazz Kocsmánál ér véget, ahol a kertben délután Cserna-Szabó András és Bíró-Balogh Tamás párosával meghirdetett gasztroirodalmi eseményre, valamint az azzal járó bográcsos estebédre várják az előzetesen jelentkezőket.

A fesztivál záróhelyszínén, a Grand Caféban a korábban már bemutatkozó szerzők, valamint Lengyel Zoltán és Orcsik Roland olvasnak fel élőzene kíséretében; majd az ötvenes és hatvanas évek legizgalmasabb funk, soul, rock 'n' roll, surf és r&b zenéiből hallható válogatás.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.