Pesti Srácok

Színes programokkal ünnepel a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes

Színes programokkal, gálaműsorral, könyvbemutatóval, szabadtéri kiállítással és premierrel ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes. A MÁNE vezetőjével, Mihályi Gáborral nemrég készített interjút a 061.hu, amelyet ITT olvashat.

MTI

A hetven évet felölelő Tánc-Ünnep című nagyszabású gálaműsort a Szegedi Szabadtéri Játékokon adják elő július 23-án. A Naplegenda című produkció a zempléni fesztiválon, a Hetven év alatt a világ körül című szabadtéri kiállítás a Hagyományok Háza előtti Corvin téren lesz látható - ismertette a jubileumi évad programjait Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

PestiSracok facebook image

Az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő fotóalbum jelenik meg júniusban Végtelen motívum címmel, az őszi programok között szerepel az együttes új produkciója, valamint a Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről című filmsorozat negyedik és az ötödik részének bemutatója az Urániában - tette hozzá. A jubileumi évadban látható, 70 év színei című darab a társulat történetének legsikeresebb előadásaiból készült válogatás, amely az együttes alkotóinak művészetét idézi meg a Hagyományok Házában június 26-án. A Tánc-Ünnep című, korokon átívelő összművészeti előadás az ötvenes évektől napjainkig mutatja be az együttes művészetét július 23-án. Az erre az alkalomra készült gálaműsorban fellép mások mellett Lajkó Félix, a Szent Efrém Férfikar, Ferenczi György és az 1ső pesti rackák, Brassói-Jőrös Andrea és Staszny Zsófia operaénekesek, valamint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar.

Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez a produkció az elmúlt hetven év erejét és esszenciáját közvetíti. Június 24-én mutatják be az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő fotóalbumot Váradi Levente fotóművész képeiből. A Végtelen motívum című kötet a jubileumra készült és Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg a 2019-20-as évekből. Hetven év alatt a világ körül címmel szabadtéri kiállítás nyílik az együttes székháza, a Hagyományok Háza előtti Corvin téren. A tárlat tablókon, hirdetőoszlopokon, monitorokon és viseletbe, jelmezbe öltöztetett bábuk segítségével mutatja be a hetven esztendő történetét és művészeti eredményeit. Nyáron több helyszínen is lehet majd találkozni a Magyar Állami Népi Együttes produkcióival, többek között a tavaly húsz éves Naplegenda című előadással Tokajban.

Az őszi programok között szerepel az együttes új bemutatója Idesereglik, ami tovatűnt - Óda az énekes madárhoz címmel. A Tamási Áron eredeti műve nyomán készült műben az autentikus folklór a kortárs színházi játékstílussal kerül szerves egységbe. A hazai fellépések mellett a határon túl és Európa-szerte is turnézik az együttes, augusztus végén a szerbiai Zentán, szeptember közepén Erdélyben lépnek fel több helyszínen, októberben Liszt-mozaikok című előadásukkal vendégszerepelnek Londonban, ahol a Magyar Állami Népi Együttes zenekara a Royal Philharmonic Orchestra-val lép színpadra.

Fotók: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.