Pesti Srácok

Elhunyt Kántor Péter költő

Elhunyt Kántor Péter József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett költő, műfordító, 71 éves volt. Halálhírét a Magvető kiadó közölte.

061.hu

Kántor tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A 80-as években irodalmi szerkesztőként dolgozott a Kortárs folyóiratnál, a 90-es években (2000-ig) az Élet és Irodalom versrovatát gondozta. A Digitális Irodalmi Akadémián megtalálható, Kálmán C. György által írt életrajz szerint az 1970-es évek óta publikált verseket, illetve angolból és oroszból fordított verset és prózát. 2010-ben önálló verseskötete jelent meg New Yorkban Michael Blumenthal fordításában.

PestiSracok facebook image

2012-ben jelent meg eddig legnagyobb visszhangot kiváltott verseskötete Köztünk maradjon címmel.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.