Pesti Srácok

Júliustól zenével telik meg Budapest

Hetedik évadát kezdi meg a Zenélő Budapest július 1-jén. A zene varázslatával keltik életre városunk 12 legszebb szabadtéri helyszínét, történelmi tereit augusztus végéig. Az idei évadban közel 350 ingyenes koncerttel készülnek, melyeken minden korosztályt megszólítanak gyerek-, ifjúsági-, klasszikus-, népzenei- és jazz műsoraikkal, valamint saját tervezésű közösségi hangszereik interaktív programjával. Az egyes helyszínek műsora tökéletesen illeszkedik az adott építészeti remekművek múltjához és jelenéhez. A 2015-ben útjára indult koncertsorozat mára nagy népszerszerűségnek örvend, az évek során a Zenélő Budapest a főváros nyári életének elengedhetetlen részévé vált.

061.hu

Július 1. és augusztus 29. között Budapest 13 kultikus szabadtéri helyszínén jelentkezik a Zenélő Budapest koncertjeivel. Az ingyenes programsorozat a világon egyedülálló módon kelti életre a főváros történelmi, kulturális múltját és jelenét – a hét minden napján világszínvonalú produkciókkal várják a közönséget a zenészek. A Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokai, a Bazilika előtti harangállvány, a Várkert Bazár több pontja, a Margitszigeti ZenélőKút és a nemrégiben gyönyörűen felújított Orczy-park adnak helyet izgalmas előadásaiknak.

PestiSracok facebook image

Az idei évad újdonságaként a Zenélő Budapest programjait heti rendszerességgel kíséri a Papageno blogján egy cikksorozat, amely a koncertek és zenei események helyszíneit és a zenéhez való kötődésüket mutatja be. A magyar romantika operái, rokokó női vonósnégyes, szaxofon együttes, harangjáték, klasszikusok jazz feldolgozásban, huszárruhás rézfúvósok, erdélyi népzenei együttes és összművészeti performanszok tekinthetők meg 20 perces minikoncertjeiken, az idei évadban 350 alkalommal.

Interaktív zenepark, zenés játszótér

A tavalyi évad hagyományát folytatva hosszútávú, értékteremtő elemmel is kiegészül a koncertsorozat. Götz Nándor, művészeti vezető különleges közösségi hangszereket tervezett, amelyek interaktív kiállítás formájában láthatók és próbálhatók ki. Idén újabb eszközökkel bővül a paletta, melyek ezúttal a zenei felfedezés, a játékosság és a mozgás együttes kalandjára hívják a családokat és minden érdeklődőt pénteken, szombaton és vasárnaponként. A Millenáris Parkban, Hegyvidéki Kulturális Szalon teraszán és az Orczy-parkban tervezett eseményeken a Zenélő Budapest muzsikusai koncertet is adnak a speciálisan erre a célra épített hangszerekkel, ahova közreműködőként is várják a közönséget.

Gyermekkoncertek

A nyár folyamán heti két alkalommal várják a legfiatalabb korosztályt mesés gyerekkoncertjeikre a Millenáris Park és Orczy-park varázslatos környezetében, ahol olyan nagyszerű előadók játszanak zenés meseszínházat, mint a Klárisok, Bergengóc Zenegóc, Tibus és a Hintalók. Emellett Götz Nándor művészeti vezető és Lénárt András bábművész rendezésében egy újonnan születő produkció is bemutatásra kerül, mely a népzene, néptánc és népi bábművészet elemeit ötvözi.

Fiatal tehetségek a könnyűzenében

Júliusban négy tehetséges fiatal könnyűzenei együttes mutatkozik be a Várkert Bazár Szárazárok színpadán, a régi Ifipark emlékét felidézve. A Zenélő Budapest célkitűzése minden korosztály megszólítása, ennek egyik legfontosabb eleme az ifjúság kulturális terének bővítése a felnőtté válás küszöbén. Fellépnek az Woodstock Barbie, Pardon ME!, GranCanada és a Feed the Mogul zenekarok.

Jazz koncertek

Már szinte hagyománnyá vált a Zenélő Budapest Hegyvidéki Kulturális Szalonba visszatérő csütörtöki jazz sorozata. A swingkorszak gyöngyszemei: a fellépő művészek színvonala garantálja a sikert, ami a műfajnak leginkább kedvelt irányzatát idézi: az örökzöld dallamok gondtalan, lelkesítő korszakát, idén 9 alkalommal. A fellépők között szerepel többek közt Fritz József, Lakatos Szoszó Sándor, ifj. Egri József és Pocsai Krisztina.

A magyar zene nagyjai

Budapest egyik legszebb helyszínén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán idén négy alkalommal – vasárnap délelőttönként – ad nagykoncertet a Zenélő Budapest. A koncerteken olyan világhírű vendégek működnek közre, mint Várjon Dénes és Simon Izabella, Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos, a Muzsikás együttes, valamint a Modern Art Orchestra.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.