Pesti Srácok

Ma kezdődik Magyarország legnagyobb hagyományőrző tábora Nagykálló-Harangodon

Tizenhétféle kézműves mesterséget próbálhatnak ki vagy sajátíthatnak el azok az érdeklődők, akik kilátogatnak a szombaton kezdődő 36. Téka Népművészeti Táborba Nagykálló-Harangodra.

MTI

A hagyományosan a kézműves mesterségek és a néptánc köré épülő rendezvény az utóbbi években számos kísérőprogrammal várta a résztvevőket, ilyen volt például egy nyírségi lakodalom bemutatása, de aratónapot és maratoni táncházat is tartottak már a harangodi tánccsűrben és környezetében.

PestiSracok facebook image

A táborozók az egyhetes tábor ideje alatt elsajátíthatják például az agyagozás, a beregi keresztszemes hímzés, a bőrművesség, a csipkeverés, a csuhézás, a fafaragás, a kosárkötés, a kovácsmesterség, a nemezelés és a szövés rejtelmeit, de citera- és énekoktatáson is részt vehetnek. A gyakorlott néptáncosok kalotaszegi, szilágysági, garamközi és méhkeréki táncokat tanulhatnak, a kezdők pedig nyírségi és mezőségi tánclépéseket sajátíthatnak el a Bürkös, a Bakator, a Zöldsátor és a Silvatica zenekarok segítségével.

Az idei Téka szerdai tematikus napján a Fonó Budai Zeneházzal közösen Fonó-napot tartanak, a régiek hiedelmeiről és az erdélyi paraszti világ szokásairól szóló előadások mellett gólyalábasok szórakoztatják a közönséget, az esti táncház előtt az Erdőfű Zenekar és Balogh Melinda lép színpadra.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.