Pesti Srácok

Új szintre emeli a hazai filmgyártást a készülő Hunyadi-sorozat

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.

MTI

Az NFI pénteki tájékoztatása szerint a forgatókönyv alapjául Bán Mór nagy sikerű Hunyadi-sorozata szolgált, a producer Robert Lantos, a rendezők a magyar származású George Mihalka, Nagypál Orsi és Robert Dornhelm. Már folynak az előkészületek és a szereplőválogatás, a forgatás 2022-ben kezdődik. A Hunyadi-sorozatot a Variety című magazinban jelentette be a cannes-i filmfesztiválon a Beta Cinema nemzetközi forgalmazó.

PestiSracok facebook image

- idézi a közlemény Káel Csabát, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

A tízrészes Hunyadi-sorozat állami támogatásának többségét - kormányhatározat alapján 6,9 milliárd forintot - a kormány biztosítja, míg a Nemzeti Filmintézet saját keretéből 3,6 milliárd forint támogatást nyújt. Az előkészületek már javában folynak, a forgatás jövőre kezdődik - olvasható a közleményben.

"Fontos része volt eddigi pályafutásomnak, hogy 6 filmet készítettem Magyarországon. A Hunyadi-sorozat mégis igazi premier lesz, hiszen először forgatok magyar színészekkel magyar nyelven egy igazi magyar történetet" - fogalmazott Robert Lantos, a sorozat kanadai magyar producere, aki a 70-es évek óta számos kiemelkedő sikerű filmalkotást jegyez (Barney és a nők, Eastern Promises-Gyilkos ígéretek, Csodálatos Júlia, Az ítélet, Az igazság fogságában, A napfény íze, Eljövendő szép napok, Karambol) és szinte az összes világsztárral dolgozott. A produceri csapatot Krskó Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem, A nevek dala), Hazai Cecília és Hazai Kinga alkotja.

A Hunyadi-sorozat showrunnere, a magyar származású George Mihalka több száz órányi prémium tartalmat készített televízióknak és tucatnyi mozifilmet, munkásságát a Kanadai Rendezők Céhe is díjazta. "Amióta gyerekként elhagytam Magyarországot, az volt az álmom, hogy visszatérjek és dolgozzak a szülőföldemen és az anyanyelvemen. Örülök, hogy része lehetek ennek a mesés csapatnak és az első Magyarországon gyártott és forgatott nemzetközi sorozatnak" - fogalmazott. Az egyik legsikeresebb magyar rendező, Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia) mellett a temesvári születésű Robert Dornhelm (Mária Terézia, Apám bűnei, Anne Frank igaz története) is epizódrendező lesz.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.