Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt – közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa keddi ülése után. Kifejtette, volt olyan időszak Magyarországon, amikor az év végén nem azt kellett megbeszélni, hogyan lehet a tervezettnél nagyobb arányú a nyugdíjemelés, hanem arról volt szó, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat.
A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta, az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése – fogalmazott, hozzáfűzve, egy karácsonyi gesztusnál nem akartak vitát nyitni arról, ki kap több, ki kap kevesebb pénzt, ezért méltányosnak tartja az Idősek Tanácsának azt a javaslatát, hogy minden nyugdíjasnak járjon a 10 ezer forintos utalvány. Az intézkedés szerdai ülésén kerül a kormány elé.
Orbán Viktor azt is megerősítette, hogy a 2017-re tervezett nyugdíjemelés mértékét 0,9 százalékról 1,6 százalékra emelik. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, mint minden év végén, így 2017 novemberében is szükség esetén korrigálják majd a nyugdíjakat, ami az infláció függvénye. Ha ugyanis az infláció magasabb annál, mint amit terveztek, akkor a nyugdíjasokat pénz illeti meg – magyarázta.
Kifejtette, volt olyan időszak Magyarországon, amikor az év végén nem azt kellett megbeszélni, hogyan lehet a tervezettnél nagyobb arányú a nyugdíjemelés, hanem arról volt szó, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat. Ebben az évben azonban “a magyar gazdaság jó pályát futott” – folytatta a kormányfő -, így lehet arról beszélni, hogyan részesüljenek a nyugdíjasok az év végén keletkező költségvetési többletből.
Megjegyezte, az idén történtek béremelések, megnövelték az ingyenes étkezésben és az ingyenes tankönyvben részesülő gyermekek számát, megkezdték a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, vagyis “a kereső és a fiatalabb nemzedék ebben az évben a gazdaság bővüléséből amit lehetett, és ami őt megillette, azt meg is kapta“.
Azonban úgy látjuk, most, hogy maradt még vagy keletkezik valamennyi pénz az év végéig, muszáj, hogy a nyugdíjasok is részesüljenek ebből, és az igazság, az egyensúly és a becsületesség állapota kialakuljon
– fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor szavait azzal zárta, hogy 2017-re jó hír a nyugdíjasoknak a fontos élelmiszerek áfájának csökkenése, a rezsicsökkentés “megvédése“, a 10 ezer forintos egyszeri juttatás és az 1,6 százalékos nyugdíjemelés.
Forrás: MTI; fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Tóth Zsuzsa
2016-11-30 at 21:51
Tudja valaki, hogy ez az összeg a rokkant nyugdíjasoknak is jár?
khm
2016-11-30 at 15:39
Tóth-Kovács Imréné
A gyurcsányinak is tetszett ez ügyben vakkantgatni?
Tóth-Kovács Imréné
2016-11-30 at 08:37
Nyugdíj- és béremelésre lenne szükség, nem utalványos parasztvakításra. Egész Európában nálunk a legalacsonyabb a nyugdíj és döbbenetesen sok szegény ember van.
My View
2016-11-30 at 03:23
„A kormányfő az Országházban tett nyilatkozatában elmondta, az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. ” — idézet a cikkből
Az embernek így karácsony előtt, Fidel Castro halála után teljesen dézsávú élménye lehet. Utoljára ingyen Kádárék idején adtak valamit, Május 1.-én; egy meleg virslit zsemlével és egy üveg sört hozzá ízelítőként, hogy milyen lesz a kommunizmus — gondoltuk, mondtuk.
Na, de azért 10 ezer forint mégiscsak több mint egy virsli és egy üveg sör. Igen, a többlet jelenti a kommunizmus és a kapitalizmus közötti különbséget.
Utánaszámoltam, 10.000 forint kb. US $35, ami Amerikában nagyjából egy 12 pack sör ára, Magyarországon két személyre vendéglőben egy jobbfajta vacsora, borral — ami mégiscsak több mint egy virsli és egy üveg sör a talponállóban.
(Ez mind szép és jó — gondolhatná a nyugdíjas — de inkább hagynák el az áfájá-t teljesen, az lenne az igazi kapitalizmus.)
Csulak G.
2016-11-30 at 01:00
Nem hiszem el, hogy egyesek meg az elo faba is belekotnek!!!
Orulni kell, h a Jezuska hoz egy nemvart ajandekot nekik!!!
Amugy tobb cimletben is lehet adni……
Azt se tudom felfogni, hogy egyesek hogyan kepesek elfelejteni,azt a TENYT, hogy minden ujev ardragulassal kezdodott!!!!! Most mar attol se kell tartanunk. Se anyugdijasoknak, se az aktiv dolgozoknak!!!!!!!!k
pampafu
2016-11-29 at 18:48
A tényleg kis nyugdijasnak nagy segitség. Az élelmiszer vásárlásnál megspórolt pénzt másra is költheti.
khm
2016-11-29 at 18:26
csak úgy
A semmi az több lenne?
Dósa Istvánné
2016-11-29 at 18:24
A 10000 Ft-os utalványt valószinüleg több cimletben küldik, tehát nem kell egyösszegben egyhelyen elkölteni.
Kata
2016-11-29 at 18:06
Csak úgy! Igazat kell hogy adjak! A pénzbeli juttatás mindenki ,úgy költené el,
amire a legfontosabb!
Kellett ez az intézkedés,mert nagyon sokan élnek igen csekély nyugdíjból!
csak úgy
2016-11-29 at 17:51
Az utalvány egyáltalán nem jó a kisnyugdíjasoknak! Nagyon kevesen tehetik meg, hogy egy helyen elköltsenek 10ezer forintot! Ha forintban adnák akkor lenne mód arra ,hogy részletekben költse el mindenki azt az összeget amit kap! Fogalmuk sincs a kisemberek mindennapi sutyorgásairól! 10 ezer forintot nem nehéz elkölteni, de rengetegen vannak akiknek még ezt is nagyon nagy beosztással szabad csak elkölteni!