A rendőrök elfogták azt a 21 éves férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy terepjárót Józsáról. Kihallgatásán elmondta, hogy csak cigarettát akart venni Debrecenben, de nem akart buszjegyre költeni – írja a police.hu.
A közlemény szerint csütörtök éjjel érkezett bejelentés arról, hogy Józsán elloptak egy terepjárót. A rendőrök azonnal kiadták körözését, és nem sokkal később meg is találták a gépkocsit a 35-ös számú főút mellett, egy kukoricásban. Átkutatták, és felfedeztek benne egy pénztárcát, amibe egy 21 éves férfi iratai voltak. A jármű tulajdonosa elmondta az egyenruhásoknak, hogy nem ismeri a tárca gazdáját. A rendőrök keresni kezdték a fiatal férfit, akit aki szombat reggel fogtak el Józsán, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A helyi lakos beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy csak kölcsön akarta venni a terepjárót addig, amíg bemegy Debrecenbe és vesz egy doboz cigarettát. Útja azonban a tervezettnél is kalandosabbra sikerült. Debrecenbe probléma nélkül bevezetett, a dohányboltba is fennakadás nélkül megvette a cigarettát, azonban a visszaúton egy kanyart túl gyorsan akart bevenni az autóval, ezért lesodródott az útról és egy kukoricásban kötött ki. A gyanúsított ijedtében nem csak a kocsit hagyta hátra, hanem a pénztárcáját is benne felejtette.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Forrás/fotó: police.hu
Mandarin.
2020-09-06 at 14:56
Darwin díjas marha, nem tud vezetni, de lopni is hülye, saját tárcájára sem tud vigyázni.
Gáspár Anette
2020-09-06 at 13:59
Liberálfasiszták végterméke.
Erre gyúrnak a Vas utcában is.
Rizikó
2020-09-06 at 13:26
Cigô nèpszokàs.Elkótótt egy terepjârot
VAN EGY cigid ?
Királytigris
2020-09-06 at 12:10
Rükvercbe már nem tudta betenni a váltót, hogy kitolasson a terepjáróval. Hülye, primitív tolvaj!
Laca
2020-09-06 at 12:08
Nincs semmi gond!
A lényeg,: a cigi megvan!
Ez most komoly?
Tényleg ennyire el van “zombulva”
a világ?
Mindenki mindenhol azt csinál amit éppen az eszébe (már ha van neki olyan) jut oszt’ csókolom!