Pesti Srácok

2024-ben növekszik a minimálbér, elindul a csok plusz, megkezdődhet a pedagógus-béremelés (videó)

null

A kormány jópár olyan döntést hozott, amelyek az újévben lépnek majd életbe. Olyan intézkedésekről van szó, amelyek sok magyar családnak jelenthetnek segítséget. Erről Dömötör Csaba beszélt a Facebookra feltöltött videójában.

A politikus kifejtette, jövőre elindul a CSOK Plusz program, az a kedvezményes hitellehetőség, amelyet gyermeket vállaló családok vehetnek igénybe a vállat gyermekek számától függően, akár 50 millió forintértékben is.

Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy ezen kívül folytatódik a babaváró program is, amelynek keretösszege 11 millió forintra nő, ezen kívül bővül a falusi CSOK Program.

PestiSracok facebook image

– mondta el Dömötör Csaba.

Lesznek pozitív változások a bérekkel kapcsolatban is, hiszen tovább emelkednek a minimálbérek és januárban már az emelt összeg érkezik majd.

A videóból az is kiderül, hogy januártól 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak is, illetve az idős honfitársaink januárban számíthatnak a 13. havi juttatásra is.

Dömötör Csaba elmondta, hogy "ha Brüsszelből megérkeznek a szükséges garanciák, akkor megvalósulhat a nagyobb arányú pedagógus-béremelés is.

– jelentette ki.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még