A közel két éve történt orosz támadás alkalmával a nemzethez intézett szerda esti videobeszédében az ukrán elnök kijelentette: „itt az ideje maximális rendszerszintű veszteségeket okozni Oroszországnak. Ez különösen a befagyasztott orosz vagyonra vonatkozik, mind a terrorista államéra, mind a vele kapcsolatban álló személyekére.”
Mindent el kell kobozni, és a terror elleni védelemre kell fordítani
– hangoztatta.
Egy terrorista ellen tisztességes a megtorlás. Igazságos a terroristák elpusztítása. És az is igazságos, ha a terrorista állam fizet a tetteiért
– közölte. Az ukrán elnök elmondta, hogy tárgyalt erről a kérdésről Josep Borrell-lel, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki szerdán Kijevbe látogatott.
Valóban egységes és határozott döntésre van szükségünk. Egy olyan döntésre, amely bizonyítja, hogy közösen tiszteljük a nemzetközi jogot, és teljes mértékben megvetjük a terrorista államot
– mondta Zelenszkij.
Az EU-ban azt tervezik, hogy első lépésként az orosz központi bank befagyasztott vagyonából származó bevételeket, például a felhalmozott kamatokat Ukrajnának adják át. Becslések szerint ebből évente több milliárd dolláros összeg keletkezhetne.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS