Oroszország dróntámadásokat indított Kijev és Dél-Ukrajna ellen, legalább egy civil megsebesült, megsérült egy gázvezeték, továbbá károk keletkezetek lakóépületekben, valamint Mikolajiv folyami és tengeri kikötőben – közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Az ukrán légierő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson számolt be arról, hogy légvédelmi rendszerei az éjszaka folyamán 40-et megsemmisítettek a 45 Sahid támadó, pilóta nélküli repülőgépből.
A légiriadó a fővárosban csaknem két órán át tartott
– közölte Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon. Hozzátette, hogy Kijev felett az összes drónt megsemmisítették. Az előzetes információk szerint a fővárosban vagy annak közelében nem voltak sem áldozatok, sem anyagi károk.
Ukrajna déli katonai parancsnoksága a Telegramon azt közölte, hogy légvédelmi rendszerei több mint öt órán át működtek, és 26, Oroszországból indított Sahid drónt semmisítettek meg több déli régió, elsősorban a Fekete-tenger melletti Mikolajiv régió felett. A dél-ukrajnai támadásban legalább egy civil megsérült – közölte a hadsereg. Hozzátették, hogy “az ellenség számára ismét az infrastruktúra és az agrár-ipari létesítmények parti sávja volt a prioritás”. Egy lezuhant drón törmelékei és a robbanáshullám lakóházakat és egy gázvezetéket rongált meg Mikolajivban – írta a helyi katonai parancsnokság. A fekete-tengeri Odessza kikötőjénél a hadsereg közlése szerint négy drón zuhant le.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jakiv Ljasenko
Facebook
Twitter
YouTube
RSS