“Elköszönök én is. És egy jobb világot kívánok mindenkinek” – írta ma éjjel két óra körül a Facebook-oldalán Jánosi György, volt ifjúsági és sportminiszter. Nem tudjuk, hogy valóban végső búcsúzásnak szánta a sorokat, vagy rosszul lett, mindenestre barátai szinte azonnal aggódni kezdtek érte. Hívták, de nem vette fel a telefont, nem reagált az üzenetekre. Értesítették a rendőrséget, egy járőr el is ment a szekszárdi lakására, ahol megtalálták a volt politikust. Arról semmit sem lehet tudni, hogy milyen állapotban. Az MSZP egykori alapítóját jelenleg is a szekszárdi kórházban kezelik. Állítólag altatják.
Drámai események zajlottak ma éjszaka Szekszárdon. Jánosi György életét barátai menthették meg, amikor a volt politikus riasztó üzenetét olvasták a közösségi oldalán. Riasztották a rendőrséget, akik rátaláltak az MSZP alapítójára… Jánosit kórházba szállították.
Jánosi György a Medgyessy-kormányban töltötte be egy rövid ideig az ifjúsági és sportminiszteri posztot. Elődje Kiss Péter, utódja Gyurcsány Ferenc volt a bársonyszékben. Az MSZP-alapító politikus pályafutása sikeresnek mondható, 2010-ben vonult vissza és azóta a költészetnek él. Januárban múlt 70 éves.
Mint azt most többen is megfogalmazták, az MSZP “az utca szélén hagyta”, azaz a törpepárttá zsugorodott MSZP semmilyen módon nem támogatta az egyik alapítót.
Vajon ma éjjel az élettől búcsúzott, amikor azt írta a közösségi oldalra:
“Elköszönök én is. És egy jobb világot kívánok mindenkinek.”
Egyelőre nincs válasz. Ami tény:
Állampolgári bejelentés érkezett 2024. március 12-én az éjszakai órákban, hogy egy 70 éves szekszárdi férfit nem tudnak elérni ismerősei. A bejelentést követően a Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a férfi lakhelyénél biztonsági intézkedést foganatosítottak
– írta a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére.
A Kékvillogó című haváriaportálon néhány részlet is olvasható. Egyik szekszárdi ismerőse azt írta, látta nemrég a toronyházak közt sétálni és „nem volt valami jó bőrben, nagyon le van fogyva és a kedve is rossz volt”. Valószínűleg igaza lehet a politikus ismerősének, hogy mostanában nem volt túl jól lelkileg, mert a hajnali posztja előtt percekkel a Republic „A csend beszél tovább” című dalát tette ki közösségi oldalára – írja a portál.
Altatásban tartják
A legfrissebb bejegyzések szerint Jánosi György állapota stabil, jelenleg altatásban tartják. Egyik ismerőse azt írta, hogy lánya már úton van Szekszárdra.
Nincs nagy baj? De, van! Mert volt egy idáig vezető út is. Utólag nézve voltak jelek, jelzések. Ha felépül Gyuri, márpedig fel fog, nagy szüksége lesz barátaira, rokonaira! Mellette kell állni, támogatni kell! Nem szabad magára hagyni ezt a sebzett lelket
– írta az egyik hozzászóló Jánosi búcsúüzenetéhez.
Az etikai és személyiségi jogokat talán nem sértve, remélhetőleg a nagy bajon túl van, de nem könnyű idők várnak még rá! Amilyen érzékeny és jó lélek, talán a mi szeretetünk és barátságunk segíthet picit neki. Egy ideig biztos nem lesz elérhető közvetlenül. Kérem, hogy többet most ne kívánjatok, majd ha úgy érzi ő maga többet…
– írta Kerényi György, az Országgyűlés volt elnöke, Szili Katalin egykori kabinetfőnöke.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS