És akkor álljon itt egy fotó mindenféle egyéb magyarázat nélkül, hogy hogyan működik Karácsony Gergely legújabb agymenése...
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint nem telik el nap úgy, hogy a munkatársai ne panaszkodnának a póznák...
Úgy tűnik, hogy ezúttal valóban túl messzire ment Karácsony Gergely. Az Országos Mentőszolgálat ugyanis valódi kegyelemdöféssel felérő...
Felháborodott levelet írt a mentőknek az a 30 év körüli motoros, akit néhány hete ért közúti baleset...
Önmagán, így az általa használt épületeken kezdje a spórolást a kormány – vetette fel pénteki, online sajtótájékoztatóján...
Úgy látszik Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc bűnben fogant nászát nem minden szinten fogadták még el az...
A tűzijáték idejére a Duna két partján a nézők biztonságáért mentőegységek lesznek, helyzetüket pedig egy erre a...
A kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt feladatnak tekinti a mentők megbecsülését és munkakörülményeik javítását –...
Országszerte felháborodást váltott ki és bejárta a sajtót annak a mentősnek a története, akit azért jelentettek fel,...
Kezdetben azt hittük, a koronavírus-járvány afféle keleti dolog, ami tőlünk messze van, talán el sem ér majd...
A mentők a karácsonyi ünnepek alatt is teljes készenlétben állnak: Magyarország kétszázötvenöt mentőállomásán egyszerre ezerhétszáz mentőápoló, mentőgépkocsi-vezető,...
A minap a baloldali álhírgyártás egyik legkellemetlenebb esetével szembesülhettek a választópolgárok. Az MSZP színeiben Korózs Lajos készített...
Az üres Halászbástya és magyar mentők is bekerültek a Queen zenekar egészségügyi dolgozók előtt tisztelgő karanténvideójába. Az...
Minisztériumi külön engedéllyel esett át alkalmassági vizsgálaton öt mentősofőr-jelölt – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)...
Szabályszerűen jártak el a mentősök Csenyétén, mikor bevárták a rendőri erősítést a mentés megkezdése előtt – mondta...
Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda reggel az...
Gázrobbanás volt Budapesten, a VIII. kerületi Kőbányai úti piacon péntek délután – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t....
Egy talpraesett hatéves kisfiú a hívásfogadó operátor, a mentők és a rendőrség ügyeletesének együttműködésével saját édesanyja életét...
Újabb 160 mentőautót vásárolhat az Országos Mentőszolgálat – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. Ezzel a 2010...
„Nem azért él az ember, hogy maga kövérségében hízzon, hanem azért, hogy az Istenben bízva segítsen azokon,...
Majdnem megduplázódott a mentőszolgálati dolgozók bére 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára...
Száztizenhét újabb mentőautót szerez be az idén a kormányzat – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az...
Országszerte több mint háromezer – csak a fővárosban több mint ezer – riasztásuk volt a mentőknek a...
Folyamatos és zökkenőmentes lesz betegellátás a karácsonyi időszakban is az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működő intézményekben,...
Komoly fennakadásokat okozhatnak a szolgálat ellátásában, ezzel emberéleteket veszélyeztethetnek azok a hiányosságok, amelyeket a 112-es segélyhívószám általánossá...
Beteget szállító mentőautó ütközött egy személygépkocsival Budapest XVI. kerületében péntek reggel, a balesetben két mentős könnyebben megsérült...
Szappanoperához kezd hasonlítani az Országos Mentőszolgálat irányítása körüli húza-vona. Bár a kormány most indítaná a soha nem látott...
Máté Gábor, az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója folytatja szabályos hajtóvadászatát a szervezetnél. Szemlátomást a nyilvánosság még jobban...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS