Pesti Srácok

Komjáthi Imre óriásit kamuzott az üzemanyagellátásról – A kormány közben megüzente: feljelenti az álhír terjesztőjét

null

Önmagán, így az általa használt épületeken kezdje a spórolást a kormány – vetette fel pénteki, online sajtótájékoztatóján az MSZP elnökhelyettese. Komjáthi Imre azonnal benyomta a pánikkeltő gombot és teljesen valótlanul állította, hogy nem telik a mentő- és tűzoltóautók megtankolására. Ezzel a kijelentéssel azonban van egy nagy bökkenő, amelyet a kormányzat már helyre is igazított, a mentők és a tűzoltók üzemanyagár-emelkedéséből fakadó többletköltségeit ugyanis a költségvetés biztosítani fogja.

– mondta Komjáthi Imre, megjegyezve: szociális intézmények mennek csődbe, zárnak be, és a kulturális intézmények számának csökkentése is szóba került.

Az MSZP-s politikus szerinte a Fidesz "hazug, csaló kampányt folytatott" a választás előtt, "arcátlanul hazudtak a rezsicsökkentés megtartásáról, az ország állapotáról, a gazdaság jövőjéről" annak érdekében, hogy elitjük továbbra is "féktelenül gazdagodhasson". A szocialista politikus kifogásolta, hogy a kormánypártiak a kampányban nem szóltak a példátlan áremelkedésről, amely már tavaly év végén megindult. Szükségtelennek nevezte az áram és a gáz árának emelését; az előbbi alacsony árát szerinte a paksi atomerőmű szavatolja, utóbbiét pedig korábbi kormányzati közlés alapján a Gazprommal kötött szerződés biztosítja. A "szükségtelen és brutális" áremelések és a kata-rendszer átalakításának visszavonása mellett Komjáthi Imre sürgette a közszolgálati dolgozók fizetésének emelését, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását, a minimálbér adómentessé tételét, a keveset keresők közterheinek csökkentését, valamint azt, hogy a kormányzat támogassa az épületek energia-hatékonyságának javítását. Az MSZP elnökhelyettese a szükséges lépések között említette az Európai Unióval szemben indított "háború" befejezését és a jogállamisággal kapcsolatos követelmények teljesítését.

PestiSracok facebook image

Közben megérkezett a Kormányzati Tájékoztatási Központ válasza is, amiben több ízben cáfolják a baloldali politikus szavait. A közleményben leszögezik: az üzemanyag- és energiaárak brutális emelkedését nem pusztán a háború, hanem az értelmetlen brüsszeli szankciók okozzák, azonban Magyarország Kormánya többször egyértelművé tette, hogy az ország működtetéséhez szükséges forrásokat a kormány maradéktalanul biztosítja.

– írják. A közleményben hozzáteszik: sajnálattal látják, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal ismételten rémhírterjesztésbe fogott, politikai haszonszerzés céljából.

– írják.

– olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.