Ma kezdheted

Amikor megvolt a nagy evés-ivás meg a wellness hétvége – húsvét vagy karácsony, mindegy is –, a lényeg, hogy ki lett töltve az ünnep! Aztán mégis sok esetben úgy tűnik, mintha valami megint nem sikerült volna. Állandóan kiüresedett kapcsolatokra, elsivárodott életre panaszkodnak egyre többen, ipari mennyiségben nyelik és szippantják az emberek az antidepresszánsokat, legális és nem legalizált kedélyjavítókat, hogy el tudják viselni az egyre elviselhetetlenebb modern jólétet. Hiányoznak a rendes mélységben megélt ünnepek, ám amikor lehetőség adódik rá, akkor sima munkaszüneti napot, vagy jobb esetben nyaralást csinálnak belőle. Most viszont még pont időben vagyunk, mert el lehet menni a húsvéti ünnep szertartásaira.

A legfontosabb és legmegindítóbb keresztény ünnep a húsvét, amely Krisztus fő művének, a megváltásnak állít emléket. Az Egyház megalapításának ünnepe is, így külünösen bizarr, hogy Krisztus és vallás nélküli eseménnyé sikerült eltéríteni a Rákosi- és Kádár-diktatúra idején, amit a mai posztmodern világ is folytat. Nem okvetlenül hibáztathatók tehát azok, akik nem az eredeti helyén keresik a húsvétot, hiszen elvették tőlük, sőt szüleiktől, nagyszüleiktől az eredetit, és a kereszténységet a hitvány, működésképtelen hamisítványával, a kommunizmussal próbálták helyettesíteni, kielégítve az ember teremtett vallásigényét. Ma sem jobb a helyzet, hiszen a posztmodern gondolatvilág már ócska hamisítványt sem próbál a helyébe tenni.

Meglepő információ lehet tehát, hogy a húsvét nem hétfőn van, amikor locsolkodni meg berúgni mennek a hagyományőrzők, és mégcsak nem is vasárnap kezdődik. Valójában a nagyböjttel kezdődik a rákészülés, hiszen ünnepelni úgy lehet, ha van mit és miért. A böjti bűnbánat és önmagunk meg az ösztöneink visszafogása jelenti a viszonyítási pontot a húsvét végén eljövő, önfeledt terült-terülj asztalkámhoz.

Máshogy nem is lenne értelme, hiszen csupa ugyanúgy hedonista nap között egyetlen igazi ünneped se lesz, hiába van meg mindened.

Kétezer éve olyan üzeneteket hordoz a húsvét, amilyenekkel a kortárs life coach-ok bombázzák a nyilvánosságot: éld meg az életedet a maga teljességében, ne futamodj meg a nehézségek elől, éld át a gyászt és a szomorúságot is, hogy az ünnepnek, a boldogságnak is tudj igazi mélységet adni! A húsvétban ez nem csupán egy instant bölcsesség, hanem egy alaposan kimunkált, mindenre kiterjedő és mindenre választ adó, vallásos világkép meghatározó része. A nagyhét a virágvasárnappal kezdődik, ám a szent három napban csúcsosodik ki az ünnep. Mindegyik napnak megvan a maga jelentősége és dramaturgiai szerepe egy összetett eseménysorban; egyik se kiváltható vagy elhagyható, mert együtt adnak ki egy jól átélhető történetet, amely az egyén hétköznapi életére is jelképesen átvetíthető, üzenete van, biztatást és erőt ad.

A mindenféle keleti hókuszpókuszokat tömegével hajtó emberek mélyen vágynak nemcsak egyszerűen a vallásosságra, hanem a misztikumra is. Ebből már rögtön a nagycsütörtöki misén, az utolsó vacsora ünnepén bőven lehet részesülni. Ez az eucharisztia Jézus általi megalapítására emlékezik, aminek olyan szempontból is jelentősége van, hogy az emberek támogatásra vágynak, valamire, ami erőt ad nekik, hogy ne egyedül és vigasztalanul kelljen megküzdeniük a mindennapokkal. Az oltáriszentség ennek az anyagi megjelenése, sokkal valóságosabb, mint mindenféle önjelölt messiások könyvei.

Az utolsó vacsora (Leonardo da Vinci freskója)

Már a csütörtöki mise vége a gyászt vetíti előre, ami pénteken kiteljesedik. Manapság végképp nem divat ezzel szembesülni, az emberek gyakran menekülnek a gyász és a veszteség elől, de persze nincs esélyük, mert mindenkit utolér időnként többféle formában és okból. Ennek a nagypéntek egy nagyon erős és letaglózó jelképe.

A gyászt el kell tudni viselni, sőt meg kell tudni élni, mert csak az tud kijönni belőle, aki bele is ment.

Az egész eseménysor feloldása a nagyszombat esti mise. Ez az amerikai szirupos körítés nélküli happy end, ám az erejét az adja, hogy el kell jutni oda. Nem lehet elsietni, hanem alaposan végig kell járni az oda vezető utat. A letaglózó péntek este után a feltámadásra várakozás reményteli végébe csatlakozhatunk be újra szombat este. A feltámadás sokféle összefüggésben értelmezhető az egyén életére átvetítve, de ha nem szenvedi végig magát a nehézségen, a padlóra kerülésen, akkor a feltámadás is értelmezhetetlen. Egyenes út ez a „keep smiling” szlogennel fémjelzett, a jólétben is sivár és reménytelen élethez, amit a kereszténység mankója híján mindenféle segédanyagokba fojtanak sokan, tovább rontva a kilátásaikat.

Ma van viszont az a szerencsés nap, hogy elkezdheted!

Még eléred a nagycsütörtök esti misét, részesülhetsz abból a lelki élményből, amikor valami szomorú jön, valami veszteség ér, de végig tudod, hogy nem ok és cél nélkül zuhansz bele, hanem végigmész rajta. Holnap este a nagypénteki igeliturgiát is elérheted, amikor nem vagy egyedül a gyászban és a nehézségben, és a legmélyebb pillanatban is van remény. Végül szombaton este arra a bizsergő reményre léphetsz be a templomba, hogy már csak egy kicsit kell kibírni, és jobb lesz – mert ez itt tényleg így van. A vasárnapi nagymisére aztán már az egész lelki hullámvasúton túljutva, megerősödve, jóllakva mehetsz, a megváltott ember magabiztosságával, aki megtapasztalta, hogy túl tudja élni az életet.

Lépten-nyomon templomok mellett mész el, bármerre jársz.

Az, hogy mindenütt máshol keresed a reményt, az élet teljes megélésének receptjét, a misztikumot, a lelki épséget, csak ott nem, ahol az orrod elé van tolva, az olyan, mintha a víz alá mennél levegőt venni egy távoli tengernél, ahova drága pénzért utaztál el.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu