![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20230811250-1000x600.jpg)
A párizsi olimpia női hegyikerékpár-versenyében a roppant előkelő tizedik helyezést szerezte meg Vas Kata Blanka. A világ élvonalába a tokiói olimpián berobbanó magyar kerékpáros remekül versenyzett, és megérdemelten szerezte meg ezt a szép eredményt.
Az Élancourt-i domb adott otthont az olimpia hegyikerékpár-versenyének, amelyben Vas Kata Blanka személyében mi, magyarok is érdekeltek voltunk. A tokiói olimpia meglepetés-versenyzője, Vas Kata Blanka ezúttal a 35-ös rajtszámmal indulhatott, ami eléggé előnytelennek számított. A rajt azonban kiválóra sikerült Vas számára, ugyanis az első ellenőrzőpontig elérkezve az előtte lévők felét lehagyta.
A közel négy és fél kilométeres, nem túl nehéz terepű pályán hét kört kellett megtenniük a versenyzőknek, ami azonban így is alaposan próbára tett minden indulót. Sok múlott a kerékpárok beállításain, valamint a versenyzők állóképességén, és technikai ügyességén. A verseny feléhez érkezve a sokáig vezető helyen tekerő Lecomte hatalmasat bukott – kórházba szállították, de állapotáról egyelőre nem tudni új információt – Vas pedig állandósította a helyét a mezőny első része mögött, igaz, az élbolyba nem tudott odakerülni.
Az utolsó kört megkezdve Vas Kata Blanka a tizenegyedik helyen állt, ám ahogy a rajtja, úgy a záró etapja is kiválóan sikerült, meg tudta előzni az előtte tekerő olasz Chiara Teocchit, így végül javított még egy helyezést. A verseny győztese végül a hazaiak kiválósága, Ferrand Prevot lett, aki 1:26:02-es időt kerekezett. A második helyen – nem sokkal lemaradva a győztestől – az amerikai Batten lett, a bronzérem pedig a svéd Rissveds nyakába került.
![Vas Kata Blanka a női hegyikerékpárosok versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián 2024. július 28-án.<br />Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20240728226-600x460.jpg)
Vas Kata Blanka a női hegyikerékpárosok versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián 2024. július 28-án.
Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser
Vas Kata Blanka 1:31:42-es időeredményt elérve, a tizedik helyen tekert át a célvonalon, ami ebben az erős mezőnyben kiváló eredménynek számít!
Vezető kép: MTI/EPA/Adam Vaughan
TS
2024-07-28 at 18:00
Bocs, 4. hely volt olimpián, Eb-n volt bronz . És ezüst! Szóval gáz.
TS
2024-07-28 at 17:59
A múltkori 3. hely után…ez csalódás.
luxussportoló
2024-07-28 at 17:29
A gazdag luxussportoló (mert átlagos magyarnak esélye sincs ehhez a sporthoz, hogy elkezdje)… nem tudom ünnepelni! Luxussportokat nem támogatunk!