Hol maradt a transznemű Mohamed az olimpiai megnyitóról, őt miért rekesztették ki a beteg lelkű szervezők?

Manapság már nem is teljes pályás letámadásról beszélünk a kereszténység ellen, hiszen az engesztelhetetlen gyűlölet mérge már régen átszakította a gátakat és pusztító áradásként söpör végig a világon. A párizsi olimpia megnyitóján tapasztalt aljas és beteg lelkű bacchanália azonban egy újabb teszt is volt. Vajon ezt is lenyelik a normális emberek? Vajon most is fejet hajtanak a keresztények és csöndben maradnak? A ferde hajlamú, babiloni romlottságot közvetítő szervezők azonban csak eszközök voltak a gonosz kezében, itt pedig nem lesz megállás. És ha már a keresztény vallás kigúnyolásánál tartunk, akkor tegyük fel a kérdést: ha itt az elfogadásról van szó, egy olyan világról, amibe mindenki beletartozik, akkor vajon miért maradt ki a transzvesztita vagy homoszexuális Mohamed a képből? Őt miért rekesztették ki? Vagy az alávetettség már ilyen erős? A kérdés költői volt.

Képzeljük el teoretikusan, hogy mi történt volna, ha egy transznemű szereplő muszlim jelképeket, vagy magát a vallás alapítóját, Mohamedet vonta volna bele ebbe a beteg mesébe. Mit szóltak volna a muszlimok ennek az elfogadó kis matinéhoz? Vélhetően már lángolna az összes hajó a Szajnán, fél Párizst felgyújtották volna és az európai nagyvárosok sem úszták volna meg zavargások nélkül. Nem Mekkában, Medinában, Bejrútban vagy Kairóban, nem Marrakeshben, Rijádban vagy Teheránban verték volna szét a városokat, hanem Londonban, Berlinben vagy Amszterdamban. Jól tudták ezt a párizsi szervezők is, akik véletlenül sem vonták bele a muszlimokat a beteg meséjükbe. Mert félnek tőlük. Mert már ők diktálnak. Tegyük hozzá, hogy egyetlen vallási jelképpel sem lenne szabad ilyesmit csinálni, legfőképpen egy olimpiára nem lenne szabad ilyen alakokat beengedni és megmutatni, ez egy normális világban nem történhetne meg.

Jézust és a kereszténységet azonban méltónak találták arra, hogy ilyen színben tüntessék fel, mindezt szó szerint a befogadás és elfogadás jegyében. A bábmester pedig várta a reakciókat, a boszorkánykonyhákban futnak az elemzések, hogy vajon mi a reakció egy ilyen ocsmány provokációra és támadásra. A normális emberek pedig felháborodtak, azonban ez rendkívül kevés hosszú távon. A hitünket, jelképeinket és kultúránkat egy-egy felhorgadással nem tudjuk megvédeni, ez önmagában kevés. Zéró toleranciát kell hirdetni, ki kell állnunk önmagunkért, különben a métely fog győzedelmeskedni. Mindez a még mindig keresztény Európában. Azonban, ha nem parancsolunk megálljt, ha nem hallatjuk a hangunkat és állunk ki határozottan magunkért, a borzasztó folyamatok elérik a céljukat.

Minden európai emberrel, de egyre inkább az amerikaiakkal és világszerte is el akarják hitetni, hogy a kereszténység ideje lejárt, gyenge, üres és elfáradt. És bár magukat elfogadónak mondják, tűzzel-vassal, hazugságokkal és ferdítésekkel, történelemhamisítással támadják a vallást és magukat a krisztusi tanokat. De miközben lábat törölnek a kereszténységben, a muszlimokat félelemmel vegyes tisztelettel különböztetik meg. Azt az iszlámot simogatják, aki bunkósbottal válaszol az általuk hirdetett LMBTQ-tanokra és akkor még finoman fogalmaztam. Az alávetettség azonban már egyértelmű, elég csak a Charlie Hebdo esetére gondolni, amikor a Mohamed-karikatúra miatt mészárlást rendeztek Párizsban. De aki az iszlám térhódítást megkérdőjelezi, fel mer szólalni ellene, azt Európa-szerte jobb esetben elhallgattatják, rosszabb esetben fizikai retorzió éri. Ne feledjük, a saját pátriánkról beszélünk, arról a keresztény kontinensről, ahol a kereszteket levetetik az iskolák faláról, arról az Európáról, ahol a burka viszont engedélyezett, ahol focistadionokban a müezzin nyekereg és állami pénzből épülnek a mecsetek, a templomokat azonban egymás után bezárják.

A kereszténység megbocsátó, de a kereszténység harcos is tudott lenni, és ha nem állunk ki magunkért, a beteg lelkű emberek mindent megtehetnek velünk, de ne feledjük, ők csak eszközök a végső cél elérésében. Pedig nem lenne nehéz dolgunk, a kereszténység alapjai biztosak és erősek, csak vissza kell találni hozzájuk, leszámolni a tévutakkal és hazugságokkal. Amíg ez nem történik meg, a megaláztatás és a mélybe vezető örvény nem fog megváltozni néhány hangos szótól. Mert az már édeskevés a folyamatok megállítására.