![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/hun-ned-noi-kezi-mti-2-1000x600.jpg)
Az utolsó csoportmeccsünkre egy újabb igazán erős ellenfél maradt a 2019-es világbajnok holland válogatott képében. A továbbjutásunk már nem forgott veszélyben, a csoportbeli helyezés viszont nem mindegy, hiszen ezen múlik, hogy kit kapunk a negyeddöntőben a másik csoportból. Ez volt a tétje a mai meccsnek, ám Hollandia az eseményeket az első félidő közepétől megszakítás nélkül kézben tartva, saját akaratát érvényesítve, nagyon magabiztosan kerekedett a mieink fölé. A második félidőben már csak pislákoló remény volt, és az őszinte igyekezet ellenére nem volt esélyünk. A negyeddöntőben Svédország vagy Dánia jöhet.
Jól kaptuk el a meccs elejét, Tóvizi beállós góljával már vezettünk a 4. percben (2:1), majd ugyanő volt eredményes megint. Rajta kívül főleg a széleken jeleskedtünk, Schatzl két, Lukács egy góllal toldotta meg a magyar gólnyilvántartást. Hollandia egyszer tudott vezetni közben 3:4-re, ám a 13. percig tudtuk tartani azt az irányt, hogy eggyel vezetünk, míg a hollandok futnak az eredmény után. Klujber büntetőből, illetve betörésből lőtt gólja után ekkor 7:6 volt a javunkra, ám ezután jött a fordulat.
A hollandok nagyon jól pörgették a játékot, gyorsan át tudtak rohanni rajtunk, a sietés viszont nálunk többször kapkodásba torkollott. Állva hagytak minket, szűk három perc alatt 8:8-ról 8:12-re léptek el. Pillanatok alatt átfordult elkeseredett kapaszkodásba az addig magabiztos játékunk, Klujber és Vámos átlövésből tudott eredményes lenni, de rendre jöttek a holland találatok is a másik oldalon. A 20. perc körül felzárkóztunk egygólos hátrányra, de aztán a hollandok megint hoztak egy koncentráltabb két percet, és újra négygólnyi különbséget figyelhettünk az eredményjelzőn (14:18). Nálunk a fiatal Simon Petra volt aktív, illetve a széleket sikerült többször megjátszani Lukáccsal és Schatzlval, a hollandoknál pedig a Fradiban játszó Malestein volt nagyon elemében. Alaposan megszórták egymást a csapatok, éppen csak sikerült 20 alatt tartani a hollandokat egy félidő alatt. Sokat elmond az iramról, hogy emellett is számos védés volt ez idő alatt mindkét oldalon. Bíró Blanka még hetest is fogott a félidő utolsó előtti percében, így tulajdonképpen még örülhettünk is, hogy csak három volt közte.
A négygólos különbség megvalósult a második félidő elején, miután csaknem három percnyi játék után esett az első találat. A nagy góleső alábbhagyott, mert újabb két perc múltán, Klujber hétméteresével tudtunk válaszolni. A második félidő első tíz percében összesen két-két gólt tudtak jegyezni a csapatok, ami azt is jelentette, hogy a hollandok magabiztosan őrizgették a felépített előnyüket. A védelmünk fáradásával párhuzamosan elkezdtek jönni sorban a kiállításaink, több büntetőt is kaptak a hollandok, nagy szerencse, hogy Bíró Blanka még ezeknél is mutatott bravúros védéseket – rajta úgy általában nem múlt a meccs. Ritkán estek gólok a meccs további szakaszában is, Kuczora közeli lövése után kétszer is jól játszottuk meg Schatzlt a balszélen, ám ha egyszer-egyszer közelebb jöttünk, az olyankor összeküzdött kétgólos különbséget mindig visszakorrigálták három-négyre a németalföldiek.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/hun-ned-noi-kezi-mti-1.jpg)
Bíró Blanka bravúrvédései is kellettek hozzá, hogy ne legyen súlyosabb a vereség (fotó: MTI/Illyés Tibor)
Megpróbálták a lányok, ami tőlük telt, de a hollandokat nem lehetett megtörni, ráadásul a góljaikat sok játékos közt megosztva termelték. A széleken Lukács és Schatzl továbbra is jól megjátszható volt, majd Simon Petra lerohanásgóljával megint kettőre jöttünk fel (24:26), utána viszont labdavesztésekkel adtuk meg az esélyt a hollandoknak, ők pedig éltek is vele, és négy perccel a vége előtt megint mínusz néggyel kellett szembenéznünk. Ebből már nem is engedett az ellenfél a meccs végéig, még a mi emberelőnyünket is csak 1:1-re bírtuk hozni, így kozmetikázni sem tudtunk az eredményen.
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 26:30 (16:19)
magyar gólszerzők: Lukács és Klujber 5-5, Schatzl 4, Pásztor és Simon P. 3, Tóvizi és Kuczora 2, Vámos és Albek 1-1
Sas
2024-08-03 at 13:29
nem biztos, hogy erősebbek-mi egyszerűen tartalékoltunk-és nem akartunk megsérülni.
Sas
2024-08-03 at 11:35
majd az érmekért folytatott csatákban fogunk mindent beleadni.
Papírforma
2024-08-03 at 11:31
Valóban meglepetés kellett volna, hiszen tudvalévően a holland válogatott erősebb csapat a magyarnál. A meglepetés elmaradt – én speciel nem is bíztam benne -, igazolódott a papírforma.
Rózsa
2024-08-03 at 11:13
Azt üzenem a magyar kézilabda főnökségnek, hogy a teljes holland válogatottat nyugodtan szerződtessék a magyar klubcsapatokban játszani, jól fizessünk nekik, és utána engedjük, hogy a holland válogatottban vegyék fel ellenünk a harcot, a mi válogatottunk meg a megmaradt játékosokból álljon, akik természetesen nem tudják felvenni velük a harcot. Ezek mellé beszéljük meg az összes bíróval, hogy nyugodtan ítélkezzenek a magyar csapat ellen. Amit a holland válogatott ellen befújnak, azt is a magyarok ellen ítéljék. Remélem akkor jobban fog menni a magyar válogatottnak. Szörnyű ami ebben az ügyben történik. Nem kell mis-másolni, nyugodtan tehetik nyilvánosan, mert előbb.utóbb úgy is kiderül, mert a tettek magukért beszélnek. A holland edző a Győr edzője, a válogatottból legalább 5 fő Magyarországon játszik. Ezt nem nevezhetem korrekt eljárásnak.
Sas
2024-08-03 at 11:03
be kell osztani az erőt.