![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/GTeCz5pacAA__Ba.jpeg)
Meggyalázták a francia kultúrát és keresztényellenes propagandát folytattak a párizsi olimpiai játékok megnyitóján, ezért az Európai Jog- és Igazságügyi Központ (ECLJ) bírósághoz fordul – mondta Grégor Puppinck, francia alkotmányjogász a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az ECLJ vezetője úgy fogalmazott, a szervezők célja nem az volt, hogy bemutassák a “nagy francia civilizációt”, hanem egy eltorzult, kozmopolita Franciaországot, amit Macron francia elnök szeretett volna. Azt mondta, egy “woke-káoszt” jelenítettek meg a megnyitón.
Olyat mutattak, amit szeretnének láttatni a külvilággal a jövőben, ez az ő álom Franciaországuk. És nem azt, ami Franciaország valójában, amiért a világ népei szeretik Franciaország kultúráját
– fogalmazott a francia alkotmányjogász. Grégor Puppinck szerint a francia kormány az olimpiai megnyitóünnepséget arra használta fel, hogy keresztényellenes propagandát folytasson. Leszögezte, tiltakozni kell azon jelenet ellen, amikor Jézust és a 12 apostolt mutatták be. Kiemelte, nem szabad csendben maradni, amikor a hatalom a kultúrát támadja, ideértve a keresztény kultúrát is. Puppnick közölte, tiltakoznak a Nemzetközi Olimpia Bizottságnál (NOB), mivel a szervezők nem tartották tiszteletben a világszervezet kérését.
Nem lehet politikai vagy vallási propagandát előtérbe helyezni ilyen alkalommal
– mondta. Az alkotmányjogász hozzátette, más, köztük magyar szervezetekkel keresik annak lehetőségét, hogy bírósághoz forduljanak. Most a legfontosabb, hogy nyíltan kiálljunk az olimpia megnyitóünnepsége ellen – húzta alá. Grégor Puppinck megerősítette azokat a gondolatokat, miszerint a szervezők ezt a muszlim kultúrával szemben nem merték volna megtenni, mert egész életükben bujkálniuk kellene. Kifejtette, a francia baloldal mindig is eltartotta a muzulmánokat, mert azok hatalomra segítik őket és megosztják a társadalmat. Emlékeztett arra, hogy az olimpiai ünnepség megnyitó napja Jacques Hamele atya születésnapja is egyben. Ő volt az a pap, akinek egy muszlim levágta a fejét 2016-ban egy templomban.
Forrás: MTI; Fotó: Képernyőkép
Talpra magyar!
2024-08-04 at 19:26
…. Nem meglepő hogy ezek a szemét hazaáruló gender buzipárt leszbipárti pedofilpárti momentumos CsehKatalinék Donáthék a trágya szardombra kerültek mint politikai aljas szemét párt.
Talpra magyar!
2024-08-04 at 19:24
Momentumos Cseh Katalin és Donáth a szemét bandájukkal együtt tehetnek róla hogy ilyen gender pedofil buzi leszbi ….. olimpiát rendezhetnek Macronék. Momentumosok a dk-sok lmp-sek mszp-sek párbeszédesek jobbikosok kétfarkúsok lopták el hazánktól és adták ezeknek a gender buzi leszbi pedofil ….. Macronéknak az olimpia megrendezését.
zumba
2024-08-04 at 17:09
A kép baloldalán lévő hapsinak kilóg a golyója .De lehet hogy a pöcse.Ezzel mit akartak üzenni ?
bl
2024-08-04 at 16:33
Kíváncsi vagyok, hogy Mária Antónia levágott fejével vajon milyen üzenetet akart közvetíteni az alkotó? Hehehe.
K
2024-08-04 at 16:19
–Az USA és gyarmata az EU háborút visel Oroszország ellen oroszok által lakott területek leigázásával, hogy ott is terjeszthesse gender LMBTQ és homoszexuális nézeteit.
K
2024-08-04 at 16:18
–A jelenlegi olimpia nemcsak Emmanuel Macron antikultúrája, hanem az USA és gyarmata az Európai Unió antikultúrája is.
Ez az olimpia is lerántotta a leplet az USA és az EU kártékonyságáról, és egyértelműbbé tette Oroszország igazságát, és Putyin igazságát.
–Az USA és gyarmata az EU háborút visel Oroszország ellen, hogy ott is terjeszthesse gender LMBTQ és homoszexuális nézeteit.
matrix
2024-08-04 at 16:10
Faktum !
A rendezö zsidó és buzi !
Gender genetikai mutánsok olympia !
****
Amig a nök kollektiv eltürik és közösen nem bojkottálják addig minden nö sportágban csak szaporodni fognak a mutánsok!
Angie
2024-08-04 at 15:58
Bírósághoz is kell fordulni és nem kell annyiban hagyni!
A keresztfiam 10 éves, de megkérdezte a szüleitől a megnyitót nézve, hogy ez mi a franc?! Ha már egy ekkora gyereknek az jön le, hogy itt valami nem oké, akkor mit szóljunk mi felnőttek?! Ez az egész világ szembeköpése, de ők hirdetik az elfogadást a legjobban, miközben ők a legkirekesztőbbek!!!
Ez az olympia beírja magát a történelembe, csak a legsötétebb oldalra. Minden napra jut több botrányos ügy! Szégyen a sport ilyetén megalázása, amit ezek itt művelnek! Kár volt ellopni tőlünk a showt, a Jóisten nem ver bottal!