![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/lindner_MTI.jpg)
Christian Lindner német pénzügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője támogatja a nagy hatótávolságú amerikai rakéták tervezett telepítését Németországba.
A Funke médiacsoportnak adott, vasárnap publikált interjúban a politikus kijelentette, hogy “Németország évek óta az orosz nukleáris rakéták hatótávolságán belül van. Ezért számunkra kiemelkedően fontos, hogy megteremtsük az elrettentés egyensúlyát.” A novemberi amerikai elnökválasztásról szólva Lindner kijelentette, hogy annak “eredményétől függetlenül az Egyesült Államoknak továbbra is Berlin diplomáciai fókuszában kell maradnia.”
Nem nyugszom bele, hogy a transzatlanti partnerség meggyengüljön
-fogalmazott.
Még a nehéz párbeszédpartnerekkel is mindent meg kell tennünk, hogy meggyőzzük az Egyesült Államokat arról, hogy az európai szerepvállalás a saját érdekeit szolgálja
-tette hozzá.
Berlin és Washington a júliusi NATO-csúcstalálkozó alkalmával jelentette be, hogy 2026-tól Németországba telepítik az amerikai Tomahawk cirkálórakétákat, amelyek hatótávolsága mélyen Oroszországig terjedhet, valamint az SM-6 légvédelmi rakétákat és az újonnan kifejlesztett hiperszonikus fegyvereket. A döntés Berlinben is okozott meglepetést. Több párt, köztük Olaf Scholz német kancellár szociáldemokratái is bírálták a tervet, és azt követelték, hogy azt terjesszék a parlament elé vitára.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Bandi
2024-08-11 at 12:46
A ruszkik a saját (korábban német) területükre telepítenek rakétákat, míg az usákok más dárdájával püfölik a csalánt, szokás szerint. Ráadásul a németeknek nulla beleszólása lesz a rakétázgatásba, mert csak az elhelyezési körlet az övék, az is névleg, míg az oroszok a sajátjukkal lövöldözhetnek, saját területről.
matrix
2024-08-11 at 10:57
A Hitler rokonok a gyerekek überelnek !
Orosz atomra éhes a genderbuzi német !
Èppen most sikreült neki 5 Millárd € állami költségvetési híányt összekovácsolni
A német Bild is büszkén ítra,hogy ismét német (nazi) tankok gördülnen az orosz földön és a régi harcmezőkön !
Matu
2024-08-11 at 10:18
Macron volt az első, akinek a száját elhagyta, hogy “atomfegyver”. Azóta mindegyik vészesen megbolondult. Most tényleg azt gondolták, hogy egy olyan atomhatalom, mint Oroszország, akinek a legtöbb atomtöltete van a világon, reszketve a sarokba bújik, amikor atomcsapással fenyegetőznek? Nyilván előveszi a raktárból és leporolja az atomrakétáit, majd elkezdi szétrakosgatni a megfelelő pozícióba, hogy ne érje váratlanul, ha válaszolnia kell. Most pedig sivalkodnak, hogy “jaj, az oroszok”!
Kezdem azt hinni, hogy nem ingyen ilyen hülyék az európai vezetők: valakik nagyon jól megfizetik őket azért, hogy a saját népüket sz@r helyzetbe hozzák.
PAX
2024-08-11 at 10:03
Nem értem hogy miért sivalkodik a PS amikor Putyin Putyinovics atomfegyvereket telepített Fehéroroszországba a lengyel határ mellé!
Erről a PS elfelejtette tájékoztatni a nyájat, és a mi kis békegalambunk sem tiltakozott ellene!
https://www.origo.hu/nagyvilag/2022/06/oroszorszag-atomtoltet-hordozasara-alkalmas-raketat-szallit-feheroroszorszagnak
Legalábbis erről írt a libsibolsi Origó.
makkolok
2024-08-11 at 09:35
és akkor mi van? nincs erre ráhatásunk. kicsik vagyunk, súlytalanok, minek foglalkozzunk ilyenekkel?
TalEle
2024-08-11 at 09:21
Ezek mind f@szopó Soros ügynökök, nincs mit csodálkozni rajtuk! Az orosz-ukrán háború egy Sorosék által kiprovokált, a globalista média által Nagy Honvédőnek hazudott világnézeti/ideológiai háború!…