![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/03/ThomasBachOlimpia.jpg)
A hadigenderészet nem fél visszanyúlni a ‘30-as, ‘40-es évek szovjet tudományosságához, aminek alapja nem a megfigyelés-hipotézis-kísérletezés-bizonyítás talpazatára épült, hanem a képzelgés-megfélemlítés-erőszak hármasára. Ennek a nyomulásnak esett áldozatul – természetesen a női sportolókon túl – a NOB és elnöke, Thomas Bach, aki minapi sajtótájékoztatóján remegő hangon számolt be arról, hogy nincs egyértelmű tudományos módszer annak eldöntésére, hogy ki férfi és ki nő, ezért hagyatkoznak a bemondásra és az útlevélre.
Trofim Gyenyiszovics Liszenko ukrán származású szovjet biológus és agronómus volt (bár nem tudom, illik-e manapság megemlíteni az ukrán származását, hiszen nevetségesen szofisztikáltabb módszerrel gyilkolt le tömegeket, ráadásul részben a sajátjait, mint szomszédunk legújabb újmúltjának két hőse, Bandera és Suhevics), és mint ilyen, a sztálinizmus elvárásainak megfelelően áltudós. Emellett természetesen elmebeteg, munkássága nélkülözte a tudományosság minden kritériumát; leegyszerűsítve abból állt a nagy elmélete, hogy a növényeket ugyanúgy lehet nevelni, mint az embereket, hozzá lehet szoktatni a környezethez őket, illetve, hogy az evolúció robbanásszerűen is megvalósulhat, ha elég fenyegetően lóbáljuk a bikacsököt és üvöltözünk a zöldborsóval. A roppant bárgyú elképzeléseibe további milliók haltak bele a ‘30-as évek Szovjetuniójában; akikkel nem az erőszakos kollektivizálás miatti éhínség végzett, azzal Liszenko ötletei.
Ám hiába szemléljük ma már rendkívül kritikusan Liszenko munkásságát, Sztálin haláláig senki nem mert megmukkanni, senki nem mert szólni, hogy a fickó közveszélyes elmebeteg, azonnal el kell zavarni a fenébe, mielőtt gyermeteg képzelgéseivel tönkrevágja Szovjetunió és gyarmatbirodalma agrártudományát.
Most se mer senki megszólalni, legalábbis akinek kedves a pozíciója és a fizetése a fejlett nyugaton, hogy igen is, a 20. század eleje óta el lehet dönteni tudományosan, hogy ki férfi, és ki nő. Nem nagy varázslat ez, csak ahogy Liszenko idejében a Szovjet Tudományos Akadémia, úgy ma a NOB tagadja, hogy létezik genetika, létezik olyan tudomány, ami a genetikával foglalkozik.
A nőknek joguk van részt venni a női mezőnyben versenyezni, és nem fogunk támaszkodni – melyik tesztre? Láttam ennek a szervezetnek (IBA) egy nagyon érdekes sajtótájékoztatójának leiratát, ahol még az sem volt világos, hogy milyen teszteket végeztek, milyen eredményeket produkáltak. És egyébként is, amiről ott beszámoltak, az nem felel meg a tudománynak
– magyarázta el a hadigenderészeti liszenkoizmus alapjait az érdeklődőknek Thomas Bach, a NOB elnöke, cáfolva ezzel azokat az ütődötteket, akik szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az orosz befolyás alatt szenvedő IBA ellenében teljesen korrekt vizsgálatok alapján engedte versenyezni az algír és a tajvani nőrfit.
Már korábban elmagyaráztam, hogy milyen problémáink vannak. Nem olyan egyszerű, mint ahogyan egyesek talán ebben a kultúrharcban most azt akarják ábrázolni, hogy XX vagy XY az egyértelmű különbség a férfiak és a nők között. Ez tudományosan már nem igaz. És ezért ez a kettő nő. És joguk van részt venni a női versenyben. Ennek semmi köze a befogadáshoz semmilyen módon
– dünnyögte tovább az új mesét, a woke-hadigenderészetét Bach. Tehát azért nem végeztek vizsgálatokat, mert azok feleslegesek, mert legjobb esetben is csak annyit képesek kimutatni, hogy melyik versenyző rendelkezik XX és melyek XY kromoszómapárral, de ezek alapján nem lehet kijelentéseket tenni az ügyben, hogy ki nő, és ki férfi. Bónusz track: szerinte azok kultúrharcolnak, akik szerint létezik ideológiamentes tudomány, létezik ideológiamentes genetika. Létezik az a 150 év, ami eltelt azóta, mióta Gregor Mendel rácsodálkozott a borsónövények öröklődési mintázataira.
Bach elmondta, hogy a NOB 1999-ben lemondott a genetikai nemi tesztelésről, és a bizottság álláspontja nagyon egyértelmű:
A nőknek lehetővé kell tenni, hogy részt vehessenek a női versenyeken. És a két [bokszoló] nő”,
mert ez szerepel az útlevelükben, és nincs semmi, de semmi kerek a világon, ami képes lenne cáfolni az útlevélben szereplő adatokat. Ha az útlevelébe legközelebb az kerül be, hogy ló, akkor indulhat az öttusa egyik számában, lóként. Ja, ott már nem, egy erőszakos német miatt a lovakból kolbász lesz. Arra a kérdésre, hogy a NOB hajlandó lenne-e felülvizsgálni a politikáját a 2028-as Los Angeles-i játékok előtt, Bach azt mondta, hogy a szervezet nyitott rá.
Ezt mondtuk a kezdetektől fogva. Ha valaki egy tudományosan megalapozott módszert mutat be nekünk, hogy hogyan lehet azonosítani a férfit és a nőt, mi leszünk az elsők, akik ezt bevezetik. Nem szeretjük ezt a bizonytalanságot
– kérleli Bach végül a tudomány művelőit, hogy végre találjanak ki valami olyan eljárást, ami megfelel Liszenko és a sztálinista tudományosság örököseinek is, a tudományos hadigenderészet elmebetegjeinek, akik miatt a genetikát tiltólistára volt kénytelen helyezni a NOB.
IOC President Thomas Bach says there is no ‘scientific’ system to identify a woman.
“If somebody is presenting us a scientifically solid system, how to identify man and woman- We are the first ones to do it. We do not like this uncertainty.”
— Oli London (@OliLondonTV) August 9, 2024
sumer
2024-08-11 at 14:55
“nincs egyértelmű tudományos módszer annak eldöntésére, hogy ki férfi és ki nő, ezért hagyatkoznak a bemondásra és az útlevélre”
Már hogyne lenne! Citogenetikai vizsgálatnak, vagy kromoszóma karotipizálásnak hívják, ahol kromoszóma (számbeli) eltéréseket vizsgálnak laboratóriumi körülmények között. Ezzel vizsgálhatók például a férfi és női kromoszómák, és azok egyedi eltérései is. Egyetlen előfeltétele: a vénából vett vérminta.
“Ha valaki egy tudományosan megalapozott módszert mutat be nekünk, hogy hogyan lehet azonosítani a férfit és a nőt, mi leszünk az elsők, akik ezt bevezetik.”
Egy női útlevéllel rendelkező versenyző 46,XY karotípus kromoszóma teszeredménye esetén, minimum további – urológiai és/vagy nőgyógyászati – vizsgálatok szükségesek. Minimum. De lehet, hogy egyéb, kiegészítő vizsgálatok is kellenek.
Egy biztos, hogy az útlevél vizsgálat önmagában NEM elegendő. Az olimpia és a sportszerűség eszméje ennyit minimum megérne!
Box Hill
2024-08-11 at 14:50
Nekem több magyar, több ausztrál és egy ENSZ útlevelem volt már. Mindegyikbe a bemondásom alapkán került a nemem rovatának kitöltése.
polizza
2024-08-11 at 14:47
,,Wikipédia: Thomas Bach olimpiai és világbajnok német tőrvívó, sportvezető. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenlegi, kilencedik elnöke. Foglalkozása gazdasági jogász.
Oktatás: Julius-Maximilians-Universität Würzburg”
Hááááááát, csak reménykedik az ember, hogy ezen egyetem nem minden végzőse ilyen típusú gondolkodású.
Sajnos egyre többször tapasztalja az ember, hogy diplomás emberek is olyan bugyután gondolkodnak, mintha
csak kisegítő osztályokat végeztek volna.
Az emberek között nem az oskola lett a választóvonal, hanem a józan ész.
Az egyik tanszékvezető tanárunk mondása szerint, a póri módszer, amit aztán valaki a zh-ban ,,Poory”-ként titulált.
Sajnos biztosan közülünk is sokan elfelejtették az évtizedek során, hogy mit jelent, és átmentek bach-félébe.
Vagy! Ha remegő hangról írnak, akkor még az is lehet, hogy megfélemlítéssel, zsarolással érték el valakik a csodás véleményét.
Vagy! csak egyszerűen német, és ott megvan a törvény, mindenki az, amit beírat a papírjaiba. És ezért fél, hogy kikészítik még ezek után is és őt is?!
Egyébként ő jogászként még nem hallott hamis okmányokról?!
Egyszerűbb, mint hivatalos orvosi papírokat hamisítani.
Az állítólag semmiben sem tévedő doppingellenőrök foglalkozhatnának ezzel is. Persze szigorúan ellenőrzött ellenőrzés alatt.
Nekik úgysem lenne újdonság, hisz mesélték, hogy 10 cm-ről vizslatták a sportolók vizeletadását, sőt, kellő mennyiség leadását. Holott már a körzeti rendelő laborjába sem kell üvegben fél litert vinni, adnak picike kémcsövet. Annyi mennyiség is elég az elemzéshez.
sporttevékenység
2024-08-11 at 14:13
…..el lehet jutni a demokrácia és tolerancia arra a fokára amikor már a saját kilóra megvett kvóta
(nőstény vagy szabadon választott tetszés szerinti)ni99ered is azt mondja hogy kicsit sok már a civil áldozata az újkori zsidó olimpyának…merthogy a zsidó már sportot űz abból, hogy minél több embert tudjon egy azonos időn belül meggyilkolni…és a döglött kutyát nem érdekli…..te európában a pofád nem nyithatod ki ha a cigány kibelez, nemhogy felszámolni az összes élő cigányt ami csak van az országban….csodálatos dolog a demokrácia….ugye
xyvz
2024-08-11 at 13:22
itthon is nagy a gond
2024-08-11 at 12:01
Azt hiszem nálad elég nagy gond van.
https://www.eurosport.hu/olimpiai-jatekok/ermek/
Gullwing
2024-08-11 at 13:20
Bazd meg és ez a világtalan fasz vezeti a nob-ot!
Ezek szarabbak minta anno a kibaszott ostoba komcsik…
Vízöntő
2024-08-11 at 13:18
És még a középkort nevezzük sötétnek!
Ez mi?
Trofim Gyenyiszovics Liszenko ukrán származású, Sztálin grúz volt, erre ez a marha Thomas Bach félresöpri az IBA tiltását, mert az IBA elnöke orosz!
(Ugye emlékeznek még az ukrajnai kultúrharcra, máglyára az orosz írókat mert oroszok, ledönteni az orosz szobrászok alkotásait, de Banderának, a tömeggyilkosnak szobrot!)
Thomas Bach félresöpri a genetikát, mert az útlevél dönti el, hogy nő-e az illető sportoló!
Thomas Bachnak az ecseriről vett útlevéllel igazolni lehetne, hogy Helif valójában egy kandalló a Szaharából, aztán hagyni, hogy főjön a saját levében amit összegyűjtve meg kellene etetni vele mint marhahúslevest, majd bedobni a Szajnába hogy élvezze ő is Párizs alsó fertálya végtermékeinek gasztronómiáját, nyelve belőle nagyokat!
De Thomas Bach addig is dugja fel magának az útlevelét, aztán a hasonlóan marha EP határozatának jegyében szüljön meg a kihordása után egy kis útlevelet!
Azt meg, hogy haragszik az IBA orosz elnökére megértem, mivel az orosz volt olyan pofátlan, hogy nyilvánosan korruptnak nevezte, amit mások azonnal kiegészítettek azzal, hogy az egész NOB az!
Összegzésként pedig megállapíthatjuk, hogy nem az algériai és a tajvani y kromoszómás a probléma, hanem elnököstől a NOB maga!
Tehetős Totó
2024-08-11 at 13:04
A legjobb ( irónikus) elemzés amit ezzel kapcsolatban olvastam. Liszenko még sokáig garázdálkodott, s Hruscsov ( a maga 4 osztályával) is kitartott mellette. Szergej fia ( amúgy egy szarjankó) próbálta megértetni vele a genetika lényegét. De hiába…Igaz ekkor már a mezítlábas akadémikus csak karriereket tehetett tönkre, Gulágra már nem küldhetett.
Ám, hogy egy ilyen magasságú funkci hazudjon ilyen pofátlanul, na…azért ez nem tréfa.Los Angelesben már az összes női próbát megfertőzhetik!
Ne legyen igazam.
Alcapi
2024-08-11 at 12:55
túródóra
2024-08-11 at 11:36
Senkit nem érdekel a kormányszapuló hányásod, esetleg a cikk témájához hozzá tudnál-e szólni? Mert ha csak idióta agitálásra futja tőled, akkor inkább húzz el innen a francba arra a portálra, ahol megvan a magadfajta agyatlan hallgatóközönség!
Tehetős Totó
2024-08-11 at 12:44
Ha ezt anno egy kommunista pártfunkci mondja, na jó….illetve nem. S persze a mókusképű Schmitt Palika is úgy látja. Mert vendéglátó volt, s tudja.
Sok méltatlan ember felült a vonatra, s ha véletlen leszállítják, mrnten magyarpéterré válik!
Tomi
2024-08-11 at 12:40
túródóra, te mi a kurva anyádról pofázol? A témához szólj hozzá, libsi kurva, mert többé nem fogsz röhögni a belpesti romkocsmádban…
Tehetős Totó
2024-08-11 at 12:40
Itthon is nagy a gond
Nagy bizony, amíg ilyen számokérő hangnemben követeled….mit is?
Hány forintot adhattál a sportra, saccold meg!
De majd a Péter megoldja: bevezetik olimpiai számnak a gatyába fosást. Aki nagyobb foltot produkál, az nyer.
Hedvig dr. Horváth
2024-08-11 at 12:37
túródóra, talán megkapnánk minden pénzt, de el is költhetnénk a migránsokra, lennének gettóink, lefejezések, nemi erőszakok, a 3 éveseinket maszturbálni tanítanák (a fizikai, lelki sérülések), szuverén államok helyett birodalmi diktatúra, stb.
Alcapi
2024-08-11 at 12:28
itthon is nagy a gond
2024-08-11 at 12:01
Ne aggódj, te már ennél lejjebb nem tudsz csúszni, mint ahol most vagy!
Alcapi
2024-08-11 at 12:25
De most komolyan! Egy ilyen barom, ennyi ésszel megáldva, hogy a bánatos, büdös vaginába tudott ebbe a pozícióba jutni? Tényleg úgy választják meg az ilyen szintű “vezetőket”, hogy minél ostobább, hülyébb, annál magasabb pozícióba ültetik? Komolyan nem bánnám már, ha egy olyan méretű meteor (kisbolygó), mint ami kb. 60 millió évvel ezelőtt “rendet rakott” a Földön, most is végezne egy nagytakarítást, és az embernél értelmesebb lény kapna lehetőséget a bolygó újra benépesítéshez! Így, ebben a formában, ahogy ma létezik az emberiség, semmi keresnivalónk nincs ezen a többre hivatott, jobb sorsra érdemes bolygón!
itthon is nagy a gond
2024-08-11 at 12:01
Itthon kellene rendet tenni! Mivel népességarányosan a világon az egyik legnagyobb a sporttámogatás, ahhoz képest a sereghajtók közé lökött minket ezen aránypár nyomán az éremszerzés! Ennek a felelőseit ha nem tudjuk megtalálni, akik felélték a közpénzt, de a siker nem jött, akkor még lejjebb csúszunk majd és az élsport egy pénzmosodává válik véglegesen!
Besz Artúr - Beszart Úr
2024-08-11 at 11:52
Semmi gond, ezek után semmi keresnivalónk ILYEN olimpiákon.
makkolok
2024-08-11 at 11:50
2024-08-11 at 11:31 megírtam neked a választ a kamala harrisos cikk alatt.
Őrület
2024-08-11 at 11:39
“Thomas Bach, aki minapi sajtótájékoztatóján remegő hangon számolt be arról, hogy nincs egyértelmű tudományos módszer annak eldöntésére, hogy ki férfi és ki nő, ezért hagyatkoznak a bemondásra és az útlevélre.”
Őrült beszéd. Megdöbbentő. Szóval a tudománynál fontosabb a bemondás… Én nő vagyok, oszt’ akkor mehetnek a tudósok, orvosok a francba. Én meg azt mondom be, hogy ez a Thomas Bach totális elmebeteg. Szégyenteljes, hogy a NOB élén egy ilyen nyilvánvalóan bolond fószer áll, aki kabarét és káoszt csinált az olimpiai mozgalomból. Elmegyógyintézetben lenne a helye, nem a NOB élén. Egyáltalán, hogyan kerülhetett oda ez az őrült?
bressa
2024-08-11 at 11:38
Ettől a lefizetett szarházitól meg kellene kérdezni milyen útlevelet akar magának, már másnapra be lehetne szerezni!
túródóra
2024-08-11 at 11:36
Nem kell mindenbe beleütni az orrát Magyarországnak. Látjuk ,érezzük mindennap a hátrányát annak ,hogy azzal foglalkozik ennek a nemzetnek a miniszterelnöke ,ami meghaladja az ország súlyát. Horvátország ,meg a többi kis nemzet csendben van és minden eu-s pénzt megkap. Mi meg el akarjuk dönteni ,hogy ki legyen az elnök az USA-ban. A forintot, meg a gazdaságunkat szétkapják, mint foxi a lábtörlőt, a magyar emberek meg szenvednek. Elegem van már ebből!
bressa
2024-08-11 at 11:35
A nőknek kellene összefognia és ha senki nem áll ki ellenük akkor nincs verseny! Én ezt a sok libernyák szavazót sem értem, az embereket hogy lehet ennyiszer zsinórban átverni!
six.strings
2024-08-11 at 11:34
Gyerekek olvasom , olvasom a mondatokat gondolatokat és ….. és arról álmodozom, hogy ez legyen csak egy álom amiből felébredek és röhögve újságolom a körülöttem lévőknek, hogy : “……. figyu ezen beszartok mit álmodtam …. ááááá bsszus képzeljétek az történt, hogy a NOB elnöke ……”
Elképesztő ez az egész!
bl
2024-08-11 at 11:32
A hadigenderészet nem fél visszanyúlni a ‘30-as, ‘40-es évek szovjet tudományosságához, aminek alapja nem a megfigyelés-hipotézis-kísérletezés-bizonyítás talpazatára épült, hanem a képzelgés-megfélemlítés-erőszak hármasára.
Pontosan.
bl
2024-08-11 at 11:31
Hagyd már abba makkolok, hülye vagy, ez a fajta mentalitás teszi tönkre világot, befogom a számat, nem mutatok példát, ezért többiek is kussolnak. Így lehet az abnormális dolgokat bevinni a hétköznapokba.
makkolok
2024-08-11 at 11:22
kicsik, és kevesek vagyunk mi ehhez, és súlytalanok is. irreális olyasmivel foglalkozni, amire nincs ráhatásunk. túl sok az ember a Földön, na. mi meg erre már tényleg nem vagyunk alkalmasak, hogy ezt is megvitassuk, vagy megváltoztassuk.