Kijevnek is érdekében áll a lengyel-ukrán megegyezés a két ország között fennálló vitás, a történelmet is érintő kérdésekben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak New Yorkban nyilatkozva.
Az ENSZ közgyűlésének csúcsszintű vitájában részt vevő Andrzej Duda a lengyel-ukrán kapcsolatokra, ezen belül az 1943-1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlásra vonatkozó kérdésre elmondta: az előző, a Jog és Igazságosság vezette lengyel kormány idején arra törekedett, hogy „lehetőleg ne teremtsen feszültségi pontokat” Varsó és Kijev között. Hozzátette:
jelenleg a lengyel külpolitikát közvetlenül a kormány és Radoslaw Sikorski külügyminiszter irányítja, nagyrészt ők viselik a felelősséget a lengyel-ukrán kapcsolatokért.
Andrzej Duda aláhúzta:
a megegyezés elérése minden nehéz kérdésben, beleértve a történelmi kérdéseket is, Ukrajna érdekében is áll.
Úgy ítélte meg: az ukránok „nagyon sok problémával küzdenek, amelyek saját második világháborús múltjukat érintik”. „Ez nemcsak a volhíniai mészárlás kérdése” – folytatta, és hozzáfűzte:
ez az SS-alakulatok kérdése is, amelyekben az ukránok szolgáltak”, valamint annak a kérdése is, hogy az akkori ukrán hatóságok, Sztepan Bandera és mások (…) a náci birodalom hatóságaival és magával Adolf Hitlerrel is együttműködtek”. Végezetül ez az akkori ukrán-zsidó kapcsolatok és a holokausztban való részvétel kérdése is.
A Polsat News műsorvezetője arról is kérdezte Andrzej Dudát, hogy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter augusztus végén kijelentette: a volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU). Az, hogy Ukrajna ne legyen az EU-tagja, „egyik oka volt annak, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) az ukrajnai agresszióról döntött” – válaszolt Duda. Aki Ukrajna EU-csatlakozásának akadályozásáról beszél, az „felvállalja Vlagyimir Putyin politikáját” – jelentette ki. Hozzáfűzte: nem tudja, hogy ezt akarja-e a jelenlegi lengyel kormány. A szóban forgó történelmi kérdések az ukránok számára is nehezek, hiszen „éveken át elhallgatták őket”, a Szovjetunióban „nem beszéltek a volhíniai mészárlásról” – állapította meg a lengyel elnök.
Forrás/fotó: MTI
Hesslerezredes
2024-09-26 at 15:05
A rend kedvéért elismerésem Őrnagy bajtársnak és a vele egyetértőknek – maradéktalanul igazuk van és nekik van igazuk!!!
100/100!!!
kanigunda
2024-09-26 at 14:11
Őrnagy 2024-09-25 at 07:12
Nota bene mégis Sztálinnak is fennakadt a szeme, hogy a germánok secc-pecc
leuralták Európát. Ez ugye az egyik érv a mellett, hogy ki akart elsőre
támadni, Hitler vagy Sztálin. Tudtommal a vita még ma is döntetlen. Na meg
aztán volt idő amikor a Sztálin is fegyverszünetet akart kötni. Aztán annyira
megindult, hogy kellett a D-Day. hogy maradjon valami Európából az USA-nak is.
Hitler túlemelte magát. Ennyi.
János
2024-09-26 at 09:11
Olvasni kell Szolzsenyicin
“Kétszáz év együtt: Orosz-zsidó kapcsolatok 1795-1995.” című munkáját❗❗❗
Ott a magyarázat a mai helyzete is.
moliere
2024-09-25 at 19:27
INKÁBB A ZSIDÓKNAK KÉNE SZEMBENÉZNI UKRAJNA NÁCI MÚLTJÁVAL, JELENÉVEL, JÖVŐJÉVEL!!!
Nahát
2024-09-25 at 17:23
Igen. És mi van Ukrajna náci jelenével? Azzal nem kellene szembenéznie? Sőt egész Európának nem kellene szembenéznie ezzel? Szemlesütve kerülgetik azt a tény, hogy Ukrajnában hősként tisztelik az ukrán náci Banderát, hogy az ukrán katonák náci jelvényeket és náci tetoválásokat viselnek, és horogkeresztet festenek a járművekre. A lengyel elnöknek is szembe kellene ezzel néznie, nemcsak a múltat kifogásolni!
Római jogász
2024-09-25 at 12:25
Tehát: a szovjetek (és NEM AZ OROSZOK!!!) Sztálin parancsára meggyilkoltak cca. tizenötezer lengyel katonát és értelmiségit.
Az ukránok Volhíniában legyilkoltak százezer lengyelt. Nem Sztálin parancsára – abszolút saját, szabad akaratukból (még a németek számára is megdöbbentő és elriasztó módon!!!).
A második világháború után a Szovjetunió – melynek Ukrajna és az ukránok is abszolút részét képezték – kétségtelenül rákényszerítette a politikai berendezkedését Lengyelországra (érdekes módon a magán-parasztgazdaságokhoz ott nem nyúltak!!).
………………….
Ehhez képest a lengyelek azokat az oroszokat gyűlölik most, akik legalább annyit szenvedtek a szovjet rendszertől, ha nem többet!?!, mint ők, és keblükre ölelik azokat az ukránokat, akik sokkal több lengyelt gyilkoltak le, mint a szovjetek!!!
……………….
Csak egy kérdésem van a lengyelekhez: maguk normálisok????????????????????????????????
Őrnagy
2024-09-25 at 07:12
@Vízöntő
Ha az USA geopolitikai érdekeiért harcolnak a Putyini Oroszország ellen, nincs szükség semmilyen szembenézésre, és minden eszköz megengedett, még a nácizmus is.
Amikor a Hitler németországát vették rá ugyanerre Sztálin szovjetúniója ellen, akkor is ez volt a szempont, csak a németek túl jól csinálták, ezért félidőben meggondolta magát Amerika, és inkább az ördöggel is összefogtak (Sztálin), csak nehogy a neémetek legyenek a világ urai. Amerika urai megijedtek attól, hogy mi lesz velük, ha a németek lesznek a világ urai, mikor ők akartak a világ urai lenni.
Őrnagy
2024-09-25 at 07:04
@aladin
Amikor az USA geopolitikai érdekekért kell harcolni az ukrán lakosság beáldozásával, nincs ideje a szembenézésnek!
aladin
2024-09-25 at 06:59
Duda ur, akkor nem kellett volna virágcsokorral menni a nácikhoz, talán akkor ahogy maga is mondja ha a náci ukrajna már szembenézett volna a multjával.
Vízöntő
2024-09-25 at 05:45
“Duda szerint a két ország kapcsolatának jót tenne, ha Ukrajna szembenézne náci múltjával”
És a náci jelen?
Ja, most, az elmúlt 10 évben csak az oroszokat irtották, az a lengyelek szerint rendben?
Tehát van rossz népirtás és jó is? Ahogy az USA szerint van jó és rossz diktátor?
Őrnagy
2024-09-24 at 23:10
Ukrán etnikum nem létezik. Akik ukránnak vallják magukat, azok etnikai gyökerüket veszített ukrán nácik, mint a Banderista náci csürhe. Ezek a gyökértelen nácik semmit nem változtak 1943 óta. Aleszármazottaik éppolyan kegyetlen nácik, mint a felmenőik, akik bármikor és bárki ellen készek az erőszakos ukránosításra akár tömeggyilkosság árán is, ahogy a Volhíniai mészárlás idején. A Majdani puccs után meg is kezdték az oroszok népirtásával Donbaszban, Luhanszkan és Odesszában, amire a puccsista Kijevi vezetés áldását is adta (akik mellesleg orosz anyanyelvű zsi..k, mint Porosenkó és Zelenszkij.
Őrnagy
2024-09-24 at 22:56
Na és a náci jelenével nem kellene szembenéznie végre?
Csak a náci múltjával?
moliere
2024-09-24 at 21:08
Duda és egyébként kacsincki és moravjenki elvtársak is mind FASSZOPÓK.
A 22-es választások előtti két hétben mindhárman kemény kijelentéseket tettek Orbánt támadva.
Hogy Sztálint idézzem: mindhárom BASSZA MEG AZ ANNYÁT!
moliere
2024-09-24 at 21:06
Ha ukrajna szembenézne a náci múltjával, akkor hirtelen Nyugat-Oroszországgá változna. 😀
Alcapi
2024-09-24 at 20:44
khm
2024-09-24 at 18:52
Pont ahogy mondod!
A II. Világháborúban, a Barbarossa hadművelet megindulásakor, az ukránok azonnal átálltak a németek oldalára és nácibbak voltak a német náciknál! Belőlük verbuválták az ukrán SS kivégző alakulatokat, mert a német katonáknál pszichés problémákat okoztak a a kivégzések kegyetlenségei, viszont az ukránok ezerszer szadistább, és kíméletlenebb gyilkosok voltak, és azóta mit sem változtak! Lásd, a XXI. században, a nyíltan náci Azov milíciák által, az orosz kisebbség ellen tízezer számra elkövetett népirtást a Dombászban és másutt is, ami az egyik oka volt a Putyin által megindított különleges hadműveletnek! Remélem, hogy Putyinnak sikerül egyszer s mindenkorra végérvényesen felszámolni az ukrán nácizmust!
Talpra magyar!
2024-09-24 at 19:46
Gierek és Jarizelszki elvtársak sem feszegették a volhíniai mészárlást.
Miért...?
2024-09-24 at 19:17
Akkor mégis, miért támogatják olyan lelkesen az ukránokat…?
matrix
2024-09-24 at 19:08
Duda te is pont olyan Biden (usa báb)lotyó vagy mint az ukrán náci rezsim
khm
2024-09-24 at 18:52
A múltjával és a jelenével!!!!!