Az ukránok cseles védelme, hogy hagyják magukat bekeríteni, az oroszok pedig megint mind meghaltak

Átfutottunk néhány hadijelentést a valóságtagadó oldalakon, hogy megtudjuk, mikor omlik már végre össze a Vlagyivosztokba száműzött Szovjetunió, hogy végre leszakíthassák Putyin tizenkettedik, de ezúttal tényleg utolsó heréjét. Hát, nem csalódtunk…

Nem kell katonai szakértőnek lenni, ha valaki háborús cikket akar írni. Arra azonban szükség van, hogy ha a harcoló felek nyelvét nem is beszélik, legalább angolul tudjanak, hogy ne az AI fordító hülyeségeit idézzék be, illetve arra, hogy legalább néha, esetenként havonta egyszer megnézzék annak az oldalnak a forrásait is, akiknek éppen nem drukkolnak. Nem kedves 444, Telexindex, Rácz András, a Medyza nem orosz forrás, az egy Litvániában szerkesztett orosznyelvű Soros-blog. Nem kell őket komolyan venni.

Ha a fenti tanácsokat legalább megfontolás szintjén kezelnék, esetleg az említett portálok újságírói rendelkeznének saját aggyal az MKUltra programozás mellett, akkor talán, mondom talán, feltűnne nekik, hogy mekkora orbitális hülyeségeket képesek leírni. Például azt, hogy naponta(!) meghal 1500 orosz katona.

Namost, igen, tudjuk, hogy Oroszország nagy ország, Kamala Harris is megmondta, szép nagy lakossággal, de ez úgy körülbelül másfél millió orosz halottat jelentene csak a mozgósítás kezdete óta. Hát azért ezt illene fenntartásokkal kezelni, ahogy azt is, hogy havonta 30 ezer embert soroznak be és küldenek a frontra. Már csak azért is, mert a két szám erősen üti egymást, hiszen az meg csak egymillió lenne, szóval többen halnak meg, mint ahányan odamennek.

Hurráoptimizmus

A másik kedvenc újságírói hülyeségünk, hogy képesek a legkisebb sikert is hónapokon keresztül ünnepelni, közben viszont egy-egy város annak függvényében veszti el stratégiai jelentőségét, hogy éppen kinek a kezén van. Ilyen volt a “trükkös ukrán visszavonulás” legújabb példája (mert elsütötték már egy párszor a háború kezdete óta) Krinki, ahol az ukránok tényleg több ezer embert vesztettek egy mocsárért.

A vágyvezérelt hadszakértés kedvenc vörös posztója a kurszki betörés, amiről hurráoptimistáék még mindig nem képesek belátni, hogy kizárólag PS-értéket képviselt, katonait nem. Vagyis de, az oroszok számára jól jött ugyanis, hogy a legképzettebb ukrán egységeket oda küldték a front helyett, szóval simán elfoglalhatták Vuhledart.

Most egyébként már elkezdődött az ott tartózkodó ukrán csapatok bekerítése is, és itt jön a kedvenc új kifejezésünk a 444-től. Kifejtették ugyanis, hogy az ukránok azzal hárították el az orosz támadást, hogy “szűkebbre vonták a betörés folyosóját”. Hát drága fiam, Pitypalat, ezt hívják úgy, hogy bekerítés!

Be kell látnunk, hogy túl nagyok az elvárásaink, ilyen szakértelemmel nem forrásokat kellene olvasniuk, hanem kifestőkönyvet…

Fotó: MTI/EPA/24. gépesített dandár sajtószolgálata